Az immunológus szerint a „pfizereseknek” nem feltétlenül kell elsőként szaladniuk a harmadik oltásért.

Pfizerrel oltották? Megszólalt a szakértő a harmadik oltás felvételéről – Csak idő kérdése, és itt a negyedik hullám

Oltásra várakoznak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton, ahol a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájával oltanak 2021. február 25-én. Fotó: MTI/Vajda János

Kacskovics Imre szerint az egész világon berobban a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és csak idő kérdése, hogy Magyarországon is megjelenjen. Az ELTE Természettudományi Karának dékánja hangsúlyozta:

azoknak, akik mRNS-vakcinát kaptak, nem feltétlenül kell az elsők között jelentkezni a harmadik oltás felvételére.

Az immunológus az ATV Start című műsorában arról beszélt: a delta variáns sokkal agresszívebb, de szerencsére az idősek nagy része már be van oltva. Akik viszont nincsenek, azoknak a szakember azt javasolja, hogy vegyék fel a vakcinát – különösen azok esetében fontos, akik idősek vagy magas kockázati csoportba tartoznak.

Kacskovics Imre szerint, aki be van oltva, az többé-kevésbe védett, de sajnos úgy tűnik, hogy ez egy agresszív vírus, gyorsan termelődik újra a szervezetben, így hiába van valakinek immunglobulin szintje, ettől még a vírus szaporodni tud a szervezetben, ő maga fertőzni is tud, de ő maga nem fog megbetegedni.

Hangsúlyozta:

a védőoltások esetében nem 100 százalék, hogy mindenkiben védettséget alakítanak ki, ezért fontos, különösen az idősek esetében, hogy vegyék fel a harmadik védőoltást, erősítsék meg az immunrendszerüket.

Kacskovics Imre szerint, ha valaki mRNS oltást kapott, „most még nem tartunk ott, hogy őket feltétlenül ugrasszuk harmadik oltásra”, mert ezek általában jól védenek. 

A szakember úgy látja:

fontos lenne, hogy a 12 éven felüli gyerekeket még a tanévkezdés előtt beoltsák, ha lehet, még most, ezzel szerinte nem kellene várni.

Azt, hogy mikor érkezhetünk meg a nyájimmunitáshoz, a dékán szerint nem lehet pontosan kiszámítani, hiszen a delta variáns „egy új változót hozott ebbe az egyenletbe”.

Forrás: atv.hu

Címlapkép: MTI/Vajda János

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Persze. Zsirháj kettőt csettint azt itt a negyedik hullám. Te meg nagyon nyalod a hátsóját.
Pálinkás Pál
óóóó..mindig előkaparnak valami nevenincs senkit osztani az észt!!!
Qqberci
"fontos lenne, hogy a 12 éven felüli gyerekeket még a tanévkezdés előtt beoltsák, ha lehet, még most, ezzel szerinte nem kellene várni."

Majd Szíjrágó főimmunológus, meg a kolostor malaca eldönti, hogy mit mikor kell, addig meg kuss legyen!...
Néro
Pfuj-zer nem is lesz megmondta a Nagy Orr Bán itt nem köööö az Üsmagyaroknak.. Meg , hogy mer ez a jóember belebeszélni az Operett törzs munkájába ? Vannak itt felkent Petipumpa -viruulógus meg immmmunista szakik majd azok tujjják. Ha meg még előjön a maszk igen nemmel is rögtön HUN áruló lesz és Bajerzsótfika egy hétig szidja az anyját.
gina
Most mi is van?? OV kedvenc """virologusa""" megmodta nem lesz negyedik hullám,, most kinek hisztek büdös fidesz prolik??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.