Öt bűncselekménnyel, köztük több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádol a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy férfit, de kóros elmeműködése miatt a felmentését és kényszergyógykezelésének elrendelését kéri – tudatta a főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Késsel megszúrta a feleségét, majd Ausztriába menekült egy férfi, de elmeállapota miatt nem büntethető

Fotó: Pixabay

A főügyészség szerint kóros elmeállapota miatt nem büntethető a férfi, és tartani lehet attól, hogy hasonló bűncselekményeket fog elkövetni. A vádlott jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt áll.

A vádirat szerint a jelenleg 52 éves férfinak 2018 végére megromlott a házassága, felesége válni akart tőle. A férfi ezt nem tudta elfogadni, feleségét mindenhová követte, soproni munkahelyére rendszeresen bekiabált, a kirakaton keresztül obszcén jelzéseket mutogatott neki, egy alkalommal megerőszakolta. Két hét alatt 180 alkalommal hívta, üzeneteket küldött neki, és a felesége gyermekének is zaklató vagy értelmezhetetlen üzeneteket küldött. Letörte a nő autójának ablaktörlő lapátját, amellyel a jármű szélvédőjét ütötte.

A férfi azzal is megfenyegette a nőt, hogy megöli, ha elhagyja.

2019 tavaszán a vádlott késsel támadt a nőre annak munkahelyén. Négyszer megszúrta, és rátámadt a nő segítségére siető emberekre is; egyiküket megszúrta a nyakán, a feje oldalán és a bal karján is, majd megpróbálta többször elütni. Végül autójával Ausztriába menekült, ahol a rendőrök a magyar hatóságok kérésére elfogták.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
az ilyet likvidálni kell...nem érdekel az elmeállapot duma...ha ilyen veszélyesen gügye, nincs helye a földön...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.