Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője szerda reggel tartott évértékelő beszédet Strasbourgban.

Donáth Anna: "Az uniós források kizárólag Orbán Viktor jogállamiságot romboló politikája miatt kerültek veszélybe."
Fotó: MTI/Momentum

Kitért arra is, hogy az uniónak figyelnie kell arra, hogy

a tagországok a jogállamiság kereteit betartva, korrupció mentesen költsék el az uniós forrásokat.

Donáth Anna a Momentum EP-képviselője közösségi oldalán megosztott bejegyzésében azt írja, hogy a bizottság lényegében ma bejelentette a jogállamisági mechanizmus beindítását.

Az Európai Bizottság az elkövetkező hetekben kiküldi az érintett tagállamoknak, így különösen az Orbán-kormánynak, azokat az írásbeli megkereséseket, amelyek a jogállamisági mechanizmus első lépését jelentik. Ez azért fontos hír, mert az Európai Bizottság eddig azt kommunikálta, hogy addig nem alkalmazza a jogállamisági rendeletet, amíg azt az Európai Bíróság el nem bírálja. Márpedig az Európai Bíróság még nem hozott ítéletet. Didier Reynders, az igazságügyért felelős biztos kérdésemre meg is erősítette, hogy ezt a megkeresést a jogállamisági mechanizmus megindításaként kell értelmezni.

- olvasható bejegyzésében.

Donáth bejegyzésében azt is megfogalmazta, hogy szerinte:

Az uniós források kizárólag Orbán Viktor jogállamiságot romboló politikája miatt kerültek veszélybe. És csak miatta kerülhet adósságcsapdába országunk, miután a források felfüggesztése miatt rekordméretű külső adósságot vállalt – főleg keleti hitelekből. Ezeket a hiteleket évtizedekig is nyöghetik a magyar háztartások.

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Momentum

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Pegero: te egy igazi pötsch,föleg a fölösleges sallangjaiddal,amire senki sem kíváncsi! STOP! @Pegero: csöngess az ápolóknak és mars az ágyba...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@Pegero: elöször a 10 év alatt milliárdossá lett fideszesek és a ledes vö! :)
STOP! @Pegero:
fűre lépni szabad
Kiszabadult a szellem a palackból. Olyan támadások érik Orbánt sorozatban, amivel már nem tud mit kezdeni - elvesztette a nimbuszát!
Mentálisan teljesen meg fog roppanni ez a kis dagadt geci zsebdiktátor és nyilvánvalóvá válik mindenki előtt az igazi beteg, romlott énje.
fűre lépni szabad
Orbán Viktor egyetlen fia BUZI.
Rejtegeti a nyomorultat, de megtagadni nem tudja!

És ez a kis buzi osztotta sz észt a felházban, aztán amikor sokan lettek, mindenkit cserbenhagyott - ez a kis buzi, aki most katona...
Katona vagy?
Gyere ki a hóra, geci!
csak úgy....
@Pegero: te egy igazi pötsch,föleg a fölösleges sallangjaiddal,amire senki sem kíváncsi! STOP! @Pegero: csöngess az ápolóknak és mars az ágyba...
fűre lépni szabad
Puszta kézzel darabokra szedlek Gáspár (Menyhért és Boldizsár).
Mekkora bullshit ez már?

A három királyok nem hárman voltak és nem voltak királyok. (ez meg van darabra te faszparaszt keresztény imitátor?)
Legenda...
Ez kell a faszparaszt látszat keresztényeknek.
Ezek a kis geci fideszesek bírják a legendákat a meséket - sőt, oda vannak a legendákért, meg a mesékért!
fűre lépni szabad
@Pegero: Nekem írj, te hulladék!
Mi van a tarsolyodban ?
(mikor használtad a "tarsolyod" szót utoljára, te kis geci?)
fűre lépni szabad
@Pegero: Te vadbarom orbánista, meddig véded a hazaárulást?

Leszarom a linkedet, mert mindegyik primitív.

Képzeld, te kis geci, az összes nincknevemmel ugyanaz vagyok - aki vagyok.
Te leszel az első, amikor kitör a polgárháború...

Szeretnél polgárháborút?
Ezt akarod?
Te leszel az első, akit kiiktatok.
Erre varrjál gombot, te geci!

Hallgassunk zenét, amíg ki nem iktatlak: www.youtube.com/watch?v=9pnMS0ygtGc
fűre lépni szabad
Hogy iktatlak ki?
Már sokszor megkínoztak (de nem szedtek ki belőlem semmit!), ezért ha nem is mindent, de sok mindent tudok a kínzásról.
Úgy megkínozlak, hogy a halott anyád sem segít rajtad - te geci!

Felmegyek a várba és megkínzok mindenkit...
fűre lépni szabad
@KisTehen: Egy polgárháborúban te leszel a legkisebb veszteség.
Éltél, voltál - a kutyát nem érdekli, mintha nem is lettél volna.

Vagy? Vagy nem vagy?
Voltál? Vagy nem voltál?
fűre lépni szabad
@Pegero: Nem érted a szót, nem érted a zenét - mi a faszt értesz te, amúgy?

Háborút vizionál a főnököd, megkapod, mint üveggolyót!
Olyan háborút kapsz a nyakadba, hogy arról koldulsz!

Láttál már medvetámadást?
Most fogsz, te kis geci!
fűre lépni szabad
Én háborúra készülök - ez meglep?
Pedig erre készíti fel a táborát a főnököd.
Ha háború lesz, én egyedül megtizedellek titeket - erre készülj, te geci!

Egy állat vagyok, egy FARKASEMBER - ha kihozzák belőlem az állatot.
Egy jó tanács: Soha ne hozd ki, ne hívd elő belőlem az állatot - akkor talán életben maradsz !!!
fűre lépni szabad
@Pegero: Csak ezt az egyet kell megértened, megismerned: "Ha háború lesz, én egyedül megtizedellek titeket."
fűre lépni szabad
Sokan állatnak tartanak. Igazuk van - egy állat vagyok.
Nem mindig, csak amikor sarokba szorítanak.
Most sarokba szorítva érzem magam...

Sarokba szorítva mindenre képes vagyok - ez a minden az a minden!
fűre lépni szabad
@KisTehen: Majd ha lefejellek, akkor tedd fel újra ezt a kérdést!
lusta
@Pegero: Van valamilyen hivatalos eredmény, vagy valamiről lemaradtam?
fűre lépni szabad
Már most is hideg polgárháború zajlik.

Ha ezt nem tudod elengedni, a szart is kiverem belőled.
Ez meg fog történni - ha nem tudod elengedni.

Úgy megverek te buta paraszt, hogy a fal adja a másikat!
Eladott Ország
"El kell mondani a jobboldali érzelmű embereknek, hogy felhasználják őket, hogy mögéjük bújnak, velük takaróznak azok az ifjabb Lomnicik, akiknek nem érdekük, hogy mindenki, aki a köz bizalmával visszaélt az elmúlt háromszor kétharmad uralkodása idején, megkapja méltó büntetését ezért. Nem érdekük, hiszen ebből élnek. El kell mondani a jobboldali embereknek, hogy nincs félnivalójuk, hiszen nem ők építenek főhercegi uradalmat maguknak a köz pénzéből, nem ők keresték gennyesre magukat a túlárazott közbeszerzéseken, nem nekik épült kisvasút a kertjük végébe európai és magyar közpénzekből, nem ők használják magáncélokra a köz tulajdonát, nem ők szervezték ki a saját holdudvaruknak a köz vagyonát. El kell mondani a jobboldali érzelmű embereknek, hogy tarthatatlan a magyar korrupciós helyzet, és annak nem csak a baloldaliak, de ők is áldozatai. Arról kell beszélni jövő tavaszig, hogy a korrupció nyomorba dönt, ezért a korrupció üldözése és visszaszorítása nem uszítás, nem gyűlöletkeltés, hanem az egész társadalom jól felfogott érdeke. A jelenlegi, rendszerszintű, mindent átszövő korrupció felszámolása az egyedüli lehetőség arra, hogy ez az ország ne fulladjon bele a saját közönye és érdektelensége pöcegödrébe. Az elszámoltatás nem leszámolást jelent, és igen, ahogy minden tisztességes magyar embernek kötelessége tiltakozni minden oldali megfélemlítés, az intolerancia és a radikális agresszió ellen, úgy a korrupció ellen is. Azt pedig ifjabb Lomnici munkáltatói és gazdái követik el tizenkét éve a magyarok ellen. Tekintet nélkül a jobb-, avagy baloldali érzelmeikre és a nemzeti identitásuk minőségére."
Orbán: Magyarország aranybánya, aki nem lop majd megbánja!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/95220243_233565644560895_8163099917489799168_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=gRbQD4G7gTgAX-uS3Ox&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=5903cc0f30865f61ced1f58da98f546b&oe=6168888C
Gazella
@Pegero: te agyhalott..tőled is vonni gogjàk a felvett hitel adóforintjait!!
Szevasztok
Hajrá ! Ezt fújja KAnnacska már évek óta.Egy igazi ügynök igy viselkedik,
ómió
De Cseh Guevara, alias Botmixer Katalin cégei számára, ugye, "semmi vész"??
fűre lépni szabad
Donáth Anna jól nyomja a seggarcú hazug tolvaj banda képébe!
Az Orbán-kormányból - Orbánnal az élen (Orbán az élharcos) - MINDENKI megy a börtönbe - hazaáruló terroristakén - jogvédelem nélkül a legsötétebb lyukba örökre !!!

Addig is hallgassunk zenét: - fake nyugdíjasok: www.youtube.com/watch?v=8LR81JOnETg
fűre lépni szabad
57 évesen is jó, de alig várom, hogy 60 éves legyek - akkor még jobb lesz (előttem az élet).
Végig megyek a 66-os úton egy Harley-vel - oda-vissza. Kétszer!

Amikor te a halálra készülsz lepukkanva (az SZTK a barátod), én akkor kezdek el élni!
"Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni..."
fűre lépni szabad
@Pegero: Buta vagy, mint a föld!

Vége lesz a hülyék paradicsomának Magyarországon!
Végre !!!
Elég volt az őrületből !!!
fűre lépni szabad
Ne akarj polgárháborút, mert egyedül ledarállak titeket - mindenkistül!
Esélyetek sincs ti geci nácik egy polgárháború során.

A polgárháború lenne az igazi népszavazás - hogy mennyire nm vagytok kompetensek.

Van késem, de nem használom a késem, puszta kézzel harpom át a torkod!
Igen, simán átharapom a torkod, ha úgy alakul, te kis geci!
fűre lépni szabad
@Pegero: Simán átharapom a torkod - ez nem mindenknek vicces, te faszparaszt!
fűre lépni szabad
@Pegero: Simán átharapom a torkod és utána nem érzek semmit.
Ezzel feküdj és ezzel ébredj - te fidesznyikes faszparaszt!
fűre lépni szabad
www.youtube.com/watch?v=kf0Af6A5wW8

Egyedül iktatom ki a B-közepet csúnyán - a gyerekeik előtt fogom levágni a fejüket a náci geciknek!
fűre lépni szabad
Most kihívtam a sorsot?
Fogalmad sincs a sorsról !!!

Én nem akarok megöregedni!
Fiatalon akarok meghalni.
Te sajnálod James Deant?
Ő már jó helyen van!
James Dean sajnál téged a mennyből, te kis geci!
TASzSz
@fűre lépni szabad: Nyaljad inkább a puncit! A kecskepuncit! Jó sós kecskepuncit!!!
TASzSz
@Pegero: Már nagyon érzi a vesztét ez a tudathasadásos f*sz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.