Teljes a káosz.

Az Országos Előválasztási Bizottság közleménye szerint „nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett”. Azt is írják, hogy az előválasztás azonnali folytatása a jelenlegi formában nem pontosan felmérhető technikai kockázatokat hordoz, ugyanakkor szerintük ezek a kockázatok nagyjából egy nap ráfordítással kezelhetők.

„Ezért a változás ügye iránti elkötelezettséggel egyetlen felelős döntés hozhattunk: a szavaztatási folyamatot leállítottuk, az előválasztás az eredeti terveknek megfelelő formában 2021. szeptember 20-án, hétfőn 7:00 órakor folytatódik”

– áll a közleményben.

Teljes az összeomlás: hétfő reggelig leállították az előválasztást

Fotó 123RF.com

Az eddig lezajlott előválasztási folyamattal kapcsolatos további döntéseket az Országos Előválasztási Bizottság a következő 24 órában tárgyalja – írja a Telex.hu.

Az előválasztás első napja azzal kezdődött, hogy az Országos Előválasztási Bizottság szombat délelőtt bejelentette, hogy két órára felfüggesztik a szavazást, mert „a szervezők számára is váratlanul nagy részvétel miatt szükség van a technikai erőforrások azonnali bővítésére”.

A bizottság a történteket közleményében úgy értékelte, hogy

„minden várakozást felülmúlóan nagy számban jelentek meg szombat reggel az előválasztáson szavazni vágyók, ez pedig a magyar demokrácia fontos sikere”.

A terv az volt, hogy a kétórás felfüggesztés alatt kibővítik a technikai hátteret „gyors, hatékony és biztonságos” módon. Arra kértek mindenkit, hogy szombaton déltől menjenek vissza online szavazni.

„A leállás során kiesett időt természetesen a szavazás hete alatt pótoljuk” – ígérték.

A technikai zavar nemcsak az interneten próbálkozókat érintette. Egy gödi szavazási pontnál például cetlin jelezték, hogy a szavazás várhatóan délig szünetel. Egy olvasónk az egyik II. kerületi előválasztási ponttal kapcsolatban azt írta, hogy

percenként tucatjával küldik el a szavazókat, nem lehet szavazni még személyesen sem.

Forrás: Telex.hu 

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Havanagi
@kereső: nem,csaql eladta magát,ez is egy nemzetáruló.
Aki Én
@Málna: ,, És mi lenne ezzel a kormány célja?"

Nézd meg a fidesz és csicskái reakcióit, és talán még te is megérted.
kereső
@Aki Én: Majd kiderül, észre veszi-e, hogy rossz helyre cimezte.
Aki Én
Egész elképesztő, hogy a fidesz és ostoba szektája mit művelnek az előválasztással.
Pedig egy demokratikus intézmény, és mindenkinek az érdeke lenne.
De a közröhej média meg sem említi, a demokratikusnak hazudott kormány ahol tudja ellehetetleníti, támadja, leszólja...
Ez magáért beszél.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.