A Mandiner.hu számolt be arról, hogy tudomásuk szerint Gyurcsány Ferenc volt testőre, Handl Tamás  részt vett Karácsony Gergely több kampányrendezvényén is.

Karácsony kampányrendezvényein meglepő rendszeres vendéget fedeztek fel
Fotó: MTI/Kovács Attila

A Mandiner szerint rákosmenti eseményen láthatóan testőri feladatokat is ellátott. A lap megkérdezte a feleket, milyen minőségben is vett részt a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője ezeken a rendezvényeken. Választ még nem kaptak.

A Pesti TV felvétele szerint egy XVII. kerületi, rákosmentei eseményen láthatóan személyi testőri feladatokat is ellátott, amikor a dugókról, oltásokról szerették volna faggatni a főpolgármestert és az MSZP társelnökét, Kunhalmi Ágnest.

Handl Tamás a 2019-es önkormányzati választásokat követően, Karácsony Gergely javaslatára került a FÖRI élére, azóta pedig számos botrány alakult ki az általa vezetett szervezet körül – írja a Mandiner.hu.

Tavaly januárban a Magyar Hírlap arról írt:

a Karácsony-féle városmenedzsment minden előzetes figyelmeztetés nélkül, a rendkívüli jogrenddel visszaélve felmondta az együttműködési megállapodást a Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Közhasznú Alapítvánnyal (DOKTA). Ezzel veszélybe került az Illatos úti állatmenhely szakmai támogatása.

Tavaly februárban pedig a HírTV számolt be arról a felvételről, amelyen a FÖRI vezetője azt ecsetelte:

meg kell emelni az autósok büntetésének a számát. „Ha felülmegyünk a kereten, amit kijelöltünk vonalnak, és megcsináljuk a dupláját és megcsináljuk a háromszorosát, a következő évben feljebb tudjuk emelni a szintet. Nem akarunk még annál is feljebb menni, mert felemeljük a szintet, mondjuk a duplájára, simán meg tudjuk csinálni. Tudunk venni számítógépet, tudunk venni autót, tudunk venni egy csomó mindent, ami megkönnyíti a munkánkat”

– fogalmazott Gyurcsány egykori testőre.

Handl Tamás a már említett rákosmenti rendezvény mellett feltűnt a miskolci és a kalocsai eseményen.

A fotók itt tekinthetők meg.

Forrás: mandiner.hu
Címlapkép: MTI/Kovács Attila

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

puszt
Mi következik ebből? Hú de szenvednek... és abból mi, h a kubatovbőrfejűek meg rendszeresen a Fidesz rendezvényen vesznek részt, és ha kell rommá verik Budapestet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.