Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban adta a szokásos pénteki interjúját, amire Jakab Péter közösségi oldalán reagált. Korábbi cikkünk itt olvasható.

Jakab durván beleállt Orbánba: "Ez a gyáva Orbán, ma reggel a rádióban rátok kente, hogy miért ekkora a minimálbér"
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor szerint, ha a bérnövekedés üteme nem áll összhangban a vállatok fizetőképességével, akkor tönkremennek a cégek. Ezért a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell meghatározni a béreket, a kormánynak pedig segítenie kell őket.

A miniszterelnök a minimálbér 200 ezer forintra emelését nagyon nagy lépésként említette, hozzátéve, nem tudja, hogy a nemzetközi gyakorlatban van-e példa arra, hogy egy év alatt 20 százalékot emeljenek. Kitért arra, hogy a kormány ennek érdekében jelentős adócsökkentésben állapodott meg a munkadókkal.

Ez a gyáva Orbán, ma reggel a rádióban rátok kente, hogy miért ekkora a minimálbér Magyarországon. Azt mondta ugyanis, hogy ha a kormányon múlna, már háromszor ekkora lenne, de a munkások nettó 133 ezret akartak, a kormány ezért ezt lobbizta ki a cégvezetőknél. Ez az emelés pedig szerinte nemzetközi szinten is példátlanul magas.

- kezdte bejegyzését.

Hát persze. Ugyanis példátlanul alacsony összegről, nettó 111 ezerről kell emelni 133-ra. Ami még így is olyan példátlanul alacsony, hogy továbbra is sereghajtók leszünk vele az Unióban. A szlovák (!) minimálbértől például 50 ezer forinttal fogunk elmaradni. De Orbán szerint legyetek elégedettek ennyivel. S hogy mi a helyzet a rekordokat döntő üzemanyag- és élelmiszerárakkal? Arról nem beszélt.

Jakab Péter szerint arról is kellett volna beszélni, hogy meg lehet-e élni ilyen drágulás mellett havi 133 ezerből. Kiemelte, "hogyan is tudhatná ezt az, akinek a családja havi 180 millióból él. Lőlőt nem is számolva". 

Szóval miniszterelnök úr, ha van valami, ami nemzetközi szinten is példátlan a magyarok szegénysége és az ön gazdagsága mellett, az az ön pofátlansága.

- zárta bejegyzését.

Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd, MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.