Nem csak a kormány, az ellenzék is begyújtotta a rakétákat, ami a kampányt illeti. 

Az elmúlt tíz napban 92 millió forint adományt kaptak, és 10 ezren jelentkeztek aktivistának „a kormányváltás segítésére”, írja a miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter Facebook-oldalán.

Mint arra Márki-Zay posztjában kitért, az átlag adomány összege 8 000 Ft. Ahogy ő fogalmazott, ebből

„pontosan látszik, hogy ez tényleg a változást akaró, hétköznapi emberek adományaiból tevődik össze.”

Arra is kitért, hogy az adományt arra fogják használni, hogy „megszabadítsuk az országot a fideszes kiváltságosoktól, és kezeljük az egyre súlyosbodó megélhetési válságot.” – írja a Telex.hu.

Márki-Zay korábban azt mondta, hogy bárkitől elfogad pénzt, bárki szabadon utalhat a kampányszámlájukra, amíg az adományozó nem lesz jogosan bűncselekménnyel vádolható, vagy amíg nem derül ki, hogy a pénz bűncselekményből származik. Azt is mondta,

„ha Orbán Viktor maga személyesen utalna a kampányszámlámra, én azt is örömmel veszem”.

Forrás: Telex.hu

Nyitókép: JOHN THYS / AFP

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Vigyázz Péter! Most hogy megtudta a maffiózó hogy mennyi pénz van a számládon mindjárt hoz egy törvényt, hogy az az övé...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
ez a mondat is bizonyítja, hogy " a pénznek nincsen szaga "...valmint hogy ez csak remény, mert ilyent Orbán bódult állapotban sem tenne...de az ajánlat nem rossz..Orbán tűnődhet, mitévő legyen...

Na, majd Bayer megmondja helyette.
Rakoncátlan
@jesz:Szerintem orbán még fel sem fogta. Mindent papírból olvas..
Béla333
Vigyázz Péter! Most hogy megtudta a maffiózó hogy mennyi pénz van a számládon mindjárt hoz egy törvényt, hogy az az övé...
CsipkeRózsa
@KisTehen: Nincs semmi összerakni való, hivatalosan még nem derült ki, hogy Orbán lop, addig Márki-Zay nem akarja megrágalmazni.
CsipkeRózsa
@KisTehen: Mi a csudából látod? Tudom, hogy csak te vagy a fény, de minket ne becsülj le, ha nem érted a mondandóinkat.
CsipkeRózsa
@KisTehen: A miből szóból nem válaszolhatsz úgy, hogy belőletek, csak a kiből kérdésre mondhattad volna, hogy belőletek. Ezt csak azért írtam neked, mert úgy érzed, fejben nem vagyunk erősek. Ez részben igaz, ha hozzád hasonlítjuk magunkat, nekünk nincs akkora fejünk, mint egy tehénnek.

Egyébként, már 18:47-ben is válaszoltam a kérdésedre.
CsipkeRózsa
@KisTehen: Nem cáfolom, csak azt mondtam, hogy hivatalosan még nem derült ki, mert Orbán egy védett tehén. Van ilyen is.

Beszélj úri tehén módjára, ne használj csúnya szavakat.
CsipkeRózsa
@KisTehen: 19:07

A mondandóddal van bajom, de veled kell közölnöm.
Rakoncátlan
@Pegero: A hazug Fidesz média terjeszti, mert megvágja a beszédeit. Te meg ezt a szart eszed. Fúj!
Rakoncátlan
@Pegero:Az átlag Fidesz szavazó tényleg nem tud kitölteni egy keresztrejtvényt, ha nem tudja normálisan értelmezni MZP szavait, vagy észrevenni hogy azokat a fidesz média megvágja. Igénytelenek vagytok na, a készen kapott infót kajáljátok.
Rakoncátlan
@KisTehen: Te is MZP-t támogattad hogy így tudod?
mzp
@Pegero: Lajos a nagybátyja, szégyelli is, de nem tudja letagadni!
ómió
Nem vagy nála tényező, Maki efftárs! Csak egy Böszme kesztyűbáb!
CsipkeRózsa
@Pegero: Ne akarj meggyőzni, nem fog sikerülni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.