Az eddig megismert eredmények ismeretében kijelenthetjük, ha újra Orbán Viktor tud kormányt alakítani az egy tragédia – írja Facebook-oldalán Hadházy Ákos, aki szerint még napokig nem lesz megállapítva a végeredmény a "csalások" miatt.
A független képviselő szerint ezeket a dolgokat kell tisztázni a következő napokban:
1.) Az, aki szerint siker, ha nem lesz kétharmad, „csak” feles többséggel győz a Fidesz, az becsapja saját magát és a választóit is! A rendszer áll, a kulcspozíciókban lojális emberek ülnek, mindent ugyanúgy tudnak tovább csinálni, mint eddig, sőt, most vérszemet kapnak, mert újabb 4 évet látnak maguk előtt.
2.) Ez a választás – Orbán rendszerében nem először – nem volt demokratikus és tiszta, nem volt fair. A Fidesz képes volt – tisztességtelen módon és a törvényes limiteket meghaladó kampányköltéssel – az utóbbi hetekben felépíteni, és milliókkal elhitetni azt a hazugságot, hogy az ellenzék háborúba akarta vinni az országot. Az, aki ennek ellenére mindent ugyanúgy folytatna ellenzékben, mint eddig, az nem érti, vagy nem akarja érteni a magyar helyzetet.
3.) Az Országgyűlés alakuló, és a választások eredményét hitelesítő ülésén csak akkor szabad részt venni, ha az ellenzék garanciákat kap arra, hogy visszakapja ellenőrző szerepét (például konszenzusos közmédia vezető, ellenzéki javaslatra kötelezően felálló parlamenti vizsgálóbizottságok, a képviselők szabad belépési jogának visszaállítása a közintézményekbe stb.). Ameddig erre sor nem kerül, addig a bizottsági tisztségekről megállapodni nem szabad!
4.) Aki az előző pontban említett jogosítványok biztosítása nélkül a parlamentben külön fizetéssel járó tisztséget vállal (jegyző, alelnök, bizottsági elnök stb.), az hajlandó elvállalni a díszletellenzéki hálátlan szerepét, és lemond a közös ellenzéki kiállás, érdekérvényesítés politikájáról.
Az ellenzéki képviselők, ellenzéki pártok közös felelőssége, hogy az országgyűlés alakuló ülése előtt közös választ adjunk választóinknak erre a tragikus helyzetre.
Nincs ideje bűnbakkeresésnek! Mindannyian hibásak vagyunk abban, hogy nem tudtuk a tisztességes választások feltételeit kivívni az elmúlt években. Itt az ideje viszont az ellenzéki fordulatnak. A következő időszakban nem a felelősök keresése, hanem az ellenállás és a közös fellépés és cselekvés kidolgozása, majd megszervezése a feladat! Ez a kötelességünk. Ezt várják a szavazóink!
- írja Hadházy, aki Zuglóban nyert, így egyéni körzetből jutha be a parlamentbe.
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás