Tavaly ősszel még nagyjából 40 ezer forint elég volt élelmiszerre, szappanra, fokrémre, mosószerre, mosogatóra, márciusban viszont 50-55 ezer forint ment el rájuk. Ha továbbra is ekkora lesz a drágulás, nem tudok mindent megvenni, pedig higgye el, eddig sem szórtam a pénzt – fakadt ki a taszári bolt előtt egy hetvenes éveiben járó nyugdíjas. Az asszony már eddig is kereste a leárazásokat, a Kaposvár melletti falu boltjában csak a legszükségesebb napi bevásárlást intézte, amúgy a fiával a megyeszékhely diszkontjaiba jár vásárolni. A plusz 10-15 ezer forintos havi különbség komoly problémát okoz a nyugdíjas asszonynak, ugyanis a járandósága az év eleji, öt százalékos emeléssel 5137 forinttal nőtt, vagyis 5-10 ezer forintot kell valahogy pluszban kigazdálkodnia.– Hiába matekozunk, sehogy sem tudunk ugyanazon a nívón vásárolni, mint fél éve – ezt már a nyugdíjas házaspár férfitagja állította. – A kettőnk nyugdíja 237 ezer forint emelés után, együtt valamivel több mint 12 ezer forintot...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.