Napsütés csak alig valószínű, záporok, zivatarok, mennydörgés és széllökések már annál inkább.

Figyelmeztetést adtak ki: ezt a húsvéti időjárást nem fogjuk megköszönniMTI/Varga György

Nagyszombaton főként északnyugaton számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol gyakran erősen megnövekedhet a felhőzet, és eső, zápor is kialakulhat, néhol esetleg az ég is megdörrenhet – írja a met.hu előrejelzése. Az északias szelet élénk, erős, a Dunántúlon többfelé, valamint északkeleten viharos lökések kísérhetik. Délután 10-15 fokra van kilátás.

Húsvét vasárnapján sem számíthatunk több jóra:

a napos-gomolyfelhős időben a Dunától keletre számíthatunk elszórtan záporokra napközben. Az északi-északkeleti szél élénk, erős, helyenként viharos lesz. Hajnalban -4 és +4, délután 9 és 14 fok között alakul a hőmérséklet.

Ráadásul figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére szombat éjfélig.

A déli órákig főként az északkeleti országrészben, illetve a keleti, határ menti területeken fordulhat elő zivatar. Ezt követően, a délután folyamán az ország középső sávjában kísérheti – alacsony valószínűséggel – dörgés, villámlás a záporok útját. Napközben a Nyugat-Dunántúlon, valamint az északkeleti országrészben viharos (~60-70 km/h-s, időnként ezt meghaladó) széllökésekre is számítani kell.

Forrás: met.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.