Szilágyi György korábban azt állította, hogy nem sokkal a rendezvény után szólt Jakab Péternek arról, hogy élettársával erőszakoskodtak. Jakab a Magyar Hangnak adott interjújában ezt úgy kommentálta, "szó nem volt ilyenről" – írja az ATV.hu.

Jakab a jobbikos erőszak-botrányról: "Szó nem volt ilyenről"Fotó: Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. február 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Annyit mondott Gyuri, hogy az egyik jobbikos politikus közeledett a barátnője felé, tudok-e erről valamit. Mondtam, hogy semmit. Ott voltam én is, a kollégáim is, oda lehetett volna hozzánk jönni, ha bárkit bármilyen sérelem ér, de nem történt ilyen, ez a hölgy jókedvűen távozott erről az eseményről

- ezt mondta Jakab Péter a Magyar Hangnak adott interjújában az erőszak-botrányról.

Jakab úgy gondolja, ettől függetlenül Szilágyinak "joga és kötelessége megkeresni a saját igazát, csak azt nem érti a mai napig sem, hogy miért várt vele öt hónapot".

Ráadásul akkor sem rendőrségi eljárást kezdeményezett, hanem az etikai bizottságtól várja el, hogy mi nyomozzunk

- tette hozzá. 

Miután megkaptam az etikai beadványt – amelyben eléggé naturalisztikusan leírták, hogy szerintük mi történt –, felhívtam Gyurit, hogy egy órán belül szeretnék vele találkozni. Megtörtént, ott számon is kértem, hogy ha ez valóban így történt, akkor miért nem decemberben fordultak rendőrséghez, hanem hónapokkal később egy pártbizottsághoz. Annak viszont örülök, hogy végül rendőrséghez fordultak, amely azonnal el is vetette a szexuális bűncselekmény gyanúját.

- mondta Jakab. 

Az interjúban arról is kérdezték, hogy próbálta-e megtudni, mi történt valójában.

Az magánügy, ha valaki közeledik a másikhoz, egészen addig, amíg az a jog keretein belül történik. Amikor valami a jog keretit átlépi, akkor hatósághoz kell fordulni a sértettnek vagy a párjának. Szilágyi Gyuri azért elég vehemens ember, a futballhuliganizmus szubkultúrájából jött, ezért nem értem, hogy nem védte meg azonnal a barátnőjét, ha valóban sérelem érte

Jakab arról is beszélt, hogy lesznek személyi változások a frakcióban, de az erőszakolással gyanúsított Földi István személyétől nem zárkózik el – írja az ATV.

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: ATV, Magyar Hang

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisTehen
"Ráadásul akkor sem rendőrségi eljárást kezdeményezett, hanem az etikai bizottságtól várja el, hogy mi nyomozzunk"

ezt megköszönhetnéd, bunkó!

az egész szartalicska koalíciótokat bedönthette volna a picsaba, ha egyből a rendőrségre megy
ma nem a parlamentből osztanád az észt, seggfej
Pegero
Mit tudsz te briganti, amikor semmire nem emlékszel, mert hót picsa részeg voltál?!
ómió
Parizer efftárs tán már a veres csellagot is lehazudná az égről?
Maccska
Az elnök vagy az alelnöke hazudik??
Nem mindegy,azaz mindegy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Fontos felhívást tett közzé a rendőrség
Itthon - 2022. September 24., 15:40
Fontos felhívást tett közzé a rendőrség
Újabb hídfoglalós tüntetés készülődik
Itthon - 2022. September 24., 15:12
Újabb hídfoglalós tüntetés készülődik