A nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezésen a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: tisztességtelenül, erkölcstelenül, méltatlanul bántak velünk, mindenfajta erkölcsi gát nélkül húzták át az ország határait, választottak el magyart a magyartól és vették el erőforrásainkat.

Fideszes államtitkár: megmutattuk, hogy nem vagyunk vesztesek
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője beszédet mond a nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezésen a piliscsabai Összetartozás emlékmű előtt 2022. június 4-én.MTI/Kovács Attila

Erre mindig emlékezni fogunk, ez mindig fájni fog, mégsem hatalmasodhat el rajtunk vereségtudat, hiszen olyan száz évet, amely a magyarság mögött van, talán a világ egyetlen nemzete sem élt volna túl. 

Mi megmutattuk, hogy akárhányszor rúgják ki a lábunkat, mi mindig talpra állunk, és mindig erősebbek leszünk, mint annak előtte voltunk

- fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, ezért "minden okunk megvan rá, hogy emelt fejjel, büszkén járjunk".

Menczer Tamás hangsúlyozta azt is:

megbonthatatlan és örök a lelki közösség az elcsatolt területeken élőkkel. A kormány erőforrásként tekint a külhoni magyarokra, olyan közösségként, amely nem elválaszt, hanem összeköt két országot.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Ti aztán megmutattátok, hogy úgy loptok, hazudtok, mint senki más.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Tomika !!! Próbáltad már NŐVEL az ágyban ??? Hidd el haver ég és Föld...
CsipkeRózsa
Megbonthatatlan és örök"...

Ez után a szöveg után nem az szokott következni, hogy "barátsága"?
gina
Ti biztos nem... tolvaj szemét banda, mindnek kötelet a nyakára, amihez nyúlnak minden szétrohad, csak a nép pénzén urizálnak, mocskos tetük
Macskaszem
Ti aztán megmutattátok, hogy úgy loptok, hazudtok, mint senki más.
ómió
Trianon óta, viszont, a kirablóink lettek a "szövetségeseink"! Szóval, felköptünk és aláálltunk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.