Csúnyán helybenhagytak egy 70 éves traktorost Ózdon, mert rá merészelt dudálni egy utcán dajdajozó csoportra.

Kis híján Olaszliszka ismétlődött meg Ózdon: ballagást ünneplő tömeg vert össze egy idős férfit
Fotó: Facebook

A esetet egy helyi lakos osztotta meg a Facebookon, majd a poszt Janiczak Dávid polgármester segítségével jutott el szélesebb tömeghez.

Ami a lényeg: 

A mindenki által tisztelt és kedvelt idős ember szombat este mezőgazdasági munkájából hazafelé tartott Ózd Center nevű városrészében, ahol arra lett figyelmes, hogy egy kb. 20 főből álló népes társaság az utcán éppen ballagási ünnepséget tart.

Az ünneplő tömeget annyira lefoglalta a dajdajozás, hogy eszük ágában nem volt félreállni a traktor útjából, hogy az szabadon és békésen tovább haladhasson. Ezt a traktoros elunta, és továbbhaladási szándékát jelezve megnyomta a munkagép dudáját…

Több sem kellett az italtól megerősödött társaságnak, a dudaszót jelnek vélték, és azonnal a traktorra, és annak vezetőjére támadtak. A gépjármű ajtaját bezúzták, kiszakították, az öreget pedig ott ütötték, ahol érték! Szerencsétlen áldozat amíg az egyik kezével védekezni próbált, a másikkal egy szintén idős barátját hívta fel a telefonján, aki azonnal a helyszínre sietett.

Mindeközben szerencsére valaki a függöny mögül értesíthette a rendőrséget, akik szintén megjelentek, ekkorra már az idős férfi több helyen megsérült. Őt a mentők azonnal kórházba szállították.

A támadók állítólag azt vallották, hogy a traktoros elgázolta egyiküket, majd a 70 éves öregember vasvillával 20 emberre támadt… A vasvilla valahogy mégsem került elő a helyszínelés során, így gyorsan megdőlt a sztori – olvasható a beszámolóban.

A rendőrség csak két embert állított elő – állítja a poszt szerzője.

Forrás: Facebook

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Apfelbaum
Szögi Lajos halála után se kapott a család egy fillért sem, arról már nem is beszélve,hogy a lányai végig nézték az egészet.,.ami legjobban elszomorító,hogy arra hivatkozva,hogy ittasak voltak és nem tudták mit csináltak ez már ott bedől amikor egyből van rá egy történet,hogy "vasvillával támadt ránk",azok akik ilyen gyorsan tudnak kreálni egy fedő sztorit azok teljesen tudatában vannak amit cselekednek..,
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyurka80
@Horizont: A tájékozatlan te vagy, mert nem tudtad,lütyőkém.
Gyurka80
@Horizont: Magyarázod a bizonyítványodat.Nem írtam, hogy ítéletet .
ómió
@balos: Most Böszme gazdádról makogsz, aki a "Gyurcsányokon" (a tetüfajtádon) kívül mindenkit gyűlöl!?
balos
@szódómió: Szóval igyekszel a geci seggéből légvárat építeni!Hát a szagát már nem kell imitálnód,mert elég ha kinyítód a pofád!Különben azt hallottad,hogy úgy megvédtek 40000ezer magyart a fideSSes seggtartóid,hogy kékplakátok is elszégyelték magukat!Csak az ilyen ganajtúrók szeretik,ha a feleségüket előbb az uruk keféli az első éjszaka jogán!Már ha nem há-turul szereted,mint kocsismáté!
Gyurka80
@Horizont: Dilis vagy , vagy nem értesz magyarul?
magyar1
Mi a fa@nak dolgozik reggeltől késő estig? Akikre rádudált az úton éppen az ő pénzén dorbézolnak, minek zavarja őket?:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.