Döbbenetes áremelkedések tanúi vagyunk hetek-hónapok óta. A forint valósággal szabadesésben veszít értékéből. Az infláció végét még senki sem látja, viszont 2023-ban a világban már recessziót, azaz gazdasági visszaesést jósolnak, aminek hatását természetesen itthon is jócskán megérezzük majd. Az orosz-ukrán háborúnak is rengeteg a negatív gazdasági következménye, hogy az Európai Unió által visszatartott, több ezer milliárdos támogatás körüli bizonytalanságról már ne is beszéljünk. És bár a magyar kormány szűnni nem akaró rezsicsökkentéssel és az egyes termékekre kivetett árstoppal próbál a lakosság kedvébe járni, de mindezeknek az árát is természetesen mi, emberek fizetjük meg, csak némi kerülővel. A fenti kérdésekben is érdemes tisztán látnunk, hogy az egyre negatívabb gazdasági spirál okait és következményeit ne feltétlenül úgy értelmezzük, ahogy azt a kormány propagandagépezete súlykolja. Ehhez az értelmezéshez Surányi György közgazdászt, egyetemi tanárt hívtuk meg.

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Hát ami ezután jön az már a tatár járással megtapasztalták elődeink!Már akkor is jó talaja volt az ország a kényuraink kénye kedvére!A pór nép viselte a fennhéjazás minden következményét!Annyi tolvaj földes urat eltartani máig sem tudunk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.