Bayer Zsolt: A fajok eredete

Eddig az antiszemita és náci Ady Endre munkásságából emeltük ki a legegyértelműbben antiszemita és náci elemeket, amelyekhez a „faj”, „fajta”, „vérség”, „harc” szörnyűséges, náci reminiszcenciái tapadnak. (Ha ma valaki szeretnél lenni az agyhalottak kasztjában, akkor az emlék helyett muszáj a reminiszcenciát használnod! Dixi!) Ha tovább vizsgáljuk az alapvetően náci és antiszemita magyar népből kihajtó magyar irodalmat, rájövünk, hogy Ady korántsem egyedülálló képviselője az Európát elborzasztó kirekesztő, antidemokratikus, rasszista és diktatórikus eszméknek. Itt van mindjárt a „proletárköltő”, József Attila, na, hát ő sem jobb a Deákné vásznánál! Itt van mindjárt ez a verse, amely egy hitvallás a „mester”, Ady mellett: „A sírás nekem nem kenyerem. / Az Úr megverte kushadt fajtám – / Most nekilátok s én verem. // Talán az Ima sáppad ajkán, / Ha az Üvöltés ott terem. // S ha föl nem üvölt hulla-fajtám, / Addig verem, mig szétverem.”