A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatokat tett a kormányzatnak, hogy hogyan lehetne segíteni a vállalkozásokat az elszálló energiaárakkal vívott harcukban – mondta Parragh László elnök az ATV-ben.

A KATA-t kiherélő Parragh most a vasárnapi nyitvatartás betiltását lengette be

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre a kötcsei Dobozy kúriához 2022. szeptember 10-én. MTI/Máthé Zoltán

Egyre több vállalkozás kerül bajba az emelkedő energiaárak miatt. Alapvetően most mindenki bajban van, olyan alkalmazkodási kényszer van, amellyel még sosem szembesültünk, de ez nem csak nálunk van így, hanem az egész kontinensen. A legnagyobb bajban a legkisebbek vannak, hiszen az ő tervezőképességük, tőkeerejük nem elegendő arra, hogy hosszú távon túléljenek – állapította meg Parragh László MKIK-elnök a csatornán.

A kamarai vezető igazat adott azoknak a hangoknak, amelyek szerint egy esetleges vasárnapi boltzár jó spórolási lehetőség lenne, "ennek megvan a kultúrája". Véleménye szerint néha egy vásárlás nálunk családi programmá alakul át, ami nem feltétlenül szerencsés.

A boltok nyitvatartása sokszor rövidül, több helyen is a világítással spórolnak, mindenki keresi azt a megoldást, amellyel pénzt tud megtakarítani – fogalmazott az MKIK első embere.

Forrás: Napi

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
Egyszer remélem, hogy megelégeli a lakosság az életébe való kéretlen beleszólást az élet számtalan területén. Pl. Sokan csak vasárnap tudnak menni vásárolni és/vagy feltérképezni a kínálatot és az árakat és így pénzt megtakarítani. Ez az a nap, amikor a közös háztartásban élők együtt szét tudnak nézni, kérdéseket feltenni ahol erre az eladók fel vannak készülve és döntéseket hozni. Mindenkinek joga van azzal tölteni a vasárnapját amivel akarja. Szabadon lehet az üzleteket választani vagy elkerülni ezen a napon de senkinek nincs joga a mások idejével rendelkezni. Még Parragh Lászlónak sem. A kereskedelmi alkalmazottak közül pedig az dolgozzon vasárnap, aki szeretne +pénzt keresni. A legtöbbjüknek ugyanis egyáltalán nincs olyan mesés fizetése mint amit a társadalom képzel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
@Pálinkás Pál: Olyan durva vagy... Csak be kell lengetni. Egy ostornyéllámpáról...
simmering73
Nincs olyan nap, hogy ezek az idióták ne találnának ki valami népbasztató hülyeséget.
Toller Béla
A csaj viszi a táskát, a kabátokat, a barom meg az ajándékot vityának ...
balos
@emerencia: Így kezdődik,aztán jönnek a hét további napjai és így megszüntethető az áruhiány!
ómió
De, hát, az efftársakat újra elérné a nyitáshiszti!!!
emerencia
@balos: Több mint két évtizedes tapasztalatom szerint a vásárlók zöme nem hülye, ha áruhiányról van szó. Azonnal kiszúrják, ha csökken a készlet akkor is, ha ügyes pakolással, dekorációval megpróbáljuk leplezni. (Megtörtént amikor csődközelbe kerültünk és nem volt elég forrás és szállítói bizalom a készletek szinten tartására.) Attól, hogy bezárják vasárnap a boltokat, csak olajat öntenek a tűzre vagyis a vásárlói elégedetlenségre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.