A Facebookon ment neki a politikusnak az ismert publicista. 

Tóta W. Árpád brutálisan kiakadt: "Nagyon tetszik ez az új, fuldokló, tomboló, seggfájós Schiffer András"

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Tóta W. Árpád legújabb Facebook-bejegyzésében keményen nekiment Schiffer Andrásnak, idézzük:

"Nagyon tetszik ez az új, fuldokló, tomboló, seggfájós Schiffer András. Ho-ho-hol élünk? Engem integritásomban! Erkölcsileg! Hogy egy ilyen itt újságíró lehet!

A publicista hozzátette azt is, hogy  ettől még elő lehet bugyborékolni a kagylóból minden nap, semmiféle jogsérelem és korlátozás nem érte, csak megérkezett a visszhang.

"A fájós popsira amúgy vannak kenőcsök, de érdemesebb lenne a tüneti kezelés helyett az okainál megragadni a problémát, és érvelni. Hiszen nem az történt, hogy a gyámoltalan Schiffert a sötétből oldalba kapta a metrókocsi, hanem mondott egy védhetetlent, aminek bizony az a megfejtése, hogy hát ez egy ilyen ember, illetve ilyen emberek zsoldjában áll."

- írta Tóta W. Árpád.

"Emlékeztetőül: Schiffer szerint az oroszt távozásra felszólítani, az nemhogy ugyanakkora háborús bűn, mint maga az agresszió, hanem LEGALÁBB akkora, szóval lehet, hogy nagyobb.

Tehát Sanna Marin valószínűleg háborúsbűnösebb Putyinnál, amire mondhatná a finn miniszterelnök, hogy őtet integritásában kérdőjelezi meg ez a segédkukac, hol älünk? – de nem mondja, mert szarik rá; ha akar efféle szoponcokon röhögni, akkor nézi a szovjet állami tévét."

- tette hozzá a publicista.

A teljes posztot itt lehet elolvasni!

Forrás: Facebook

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Én sem tudom eldönteni, hogy Schiffer éppen kinek a szekerét tolja, de úgí gondolom, hogy mindenki szabadon véleményt nyilváníthat. Ebből következően akárki akármit mond az a tény, hogy nem Ukrajna bombázza Oroszországot és Oroszország indította azt a háborút, amiben civil létesítményeket romboltak le és tömeggyilkosságokat követtek el.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Shikari: Jó lesz vigyázni Tel Avivval! Netanjahu, O.V, jó barátja nyerte a választást Izraelben! Úgy, hogy most éppen szeretni fogják Izraelt!
Aki Én
@Nessy: ezen változtat egy perc alatt. Simulékonyak ezek a fideszes agyhalottak.
Nessy
@Aki Én: Egy szélkakas hozzájuk képest maga a stabilitás!
Nessy
@Shikari: Tényleg, már le kell róla szoknom, hogy ezekre az értelmetlen szövegekre reagáljak.
Logogrif
Schiffer : ...hajs,egy megélhetési politikus.
ómió
Ennyire kilóg már a bolsi nyájból, hogy Tóta W. efftársnak se "teccik"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.