A TASZ közlése szerint az SZFE-ről kirúgott próbaidős oktató ügyében hozott ilyen döntést a Kúria, ez pedig az oktatás helyzete miatt polgári engedetlenségben résztvevő, majd azért elbocsátott tanárok ügyére is kihathat.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a Kúria kimondta, hogy nem lehet elbocsátani valakit azért, mert politikai kérdésben véleményt nyilvánít, ezt a testület a Színház és Filmművészeti egyetem egyik volt dolgozója ügyében mondta ki. A perben, amely három éve húzódik, azt is kimondták, hogy még a próbaidő alatt sem lehet ezért elküldeni senkit – olvasható az rtl.hu cikkében.
A fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium bejárata még a tavaly tavaszi tanári tiltakozás idején. Ebből az iskolából bocsátottak el több pedagógust tavaly ősszel
Fotó: Illusztráció/Facebook/PDSZ
Az RTL Híradójának megszólaló TASZ szerint az ügy pldaként szolgálhat a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok munkaügyi perében is.
A cikk szerint Faur Anna az SZFE filmes oktatója 2020 őszén végigforgatta az egyetem átalakítása ellen tiltakozó diákok és oktatók akcióit, az egyetemfoglalást és a sztrájkot is, utóbbiban ő is részt vett. Az egyetem új, kormányközeli vezetése őt bocsátotta el elsőként, és meg sem indokolták a lépésüket, mivel Faur Anna próbaidőn volt.
„Amikor engem kirúgtak, akkor még nagyban zajlott az egyetemfoglalás, és volt egy közösség, akik próbáltak a saját érdekükért valamiféle harcot vívni. Abban a helyzetben ez magának az ellenállásnak is egy gesztusa volt, hogy én nem hagyom, én kiállok a jogaimért”
– idézte fel az érintett az RTL-nek.
A cikk szerint a Kúria három év után zárta le a pereskedést azzal, hogy a korábbi bírósági ítéletekhez hasonlóan kimondta, jogszerűtlen volt Faur Anna elbocsátása.
A TASZ jogi szakértője, Zeller Anna az RTL-nek elmondta: a Kúria szerint a sztrájkban való részvétel, a sztrájk aktív szervezése egyfajta véleménynyilvánításnak számít, amit pedig az egyenlő bánásmódról szóló törvény véd. Vagyis valakit a véleménye alapján nem lehet hátrányosan megkülönböztetni, ami pedig azt jelenti, hogy kirúgni sem lehet őt – olvasható a cikkben.
Zeller Judit szerint a Kúria mostani döntése azért is fontos, mert részben precedenst jelenthet a polgári engedetlenségi akcióik miatt elbocsátott tanárok munkaügyi pereiben. A sztrájkban és a tiltakozásban való részvétel szintén véleménynyilvánítás, ez pedig használható érv lehet ezen ügyeknél – vélekedett Zeller Judit.
Az rtl.hu cikke szerint a TASZ jelenleg nyolc tanárt képvisel, azokat, akiket tavaly november végén három fővárosi gimnáziumból elbocsátottak. Az ügyben a keresetet már beadták, most a tárgyalás kiírását várják.
17 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mielött hazudozni kezd egy újság, tájékozódni kellene!
Ez a cím, a koszos jelzővel kiegészítve, eddig őt illette!!!
Proli, ostoba ribanc vagy, akit kiosztok, ha pimaszkodni merészel! Na ehhez tartsd magad!
A kereslet-kínálat nálunk érdekesen működik:
ha nagyobb a kereslet, akkor fizessünk kevesebbet és fenyegessük őket kirugással és közösítsük ki őket a magyarságból árulóként.
Szavazzuk meg! És máris múkodik...!
Még a végén begyűrűzik némi demokrácia a nyugatló hanyatról!
Véleménye miatt nem lehet senkit a munkahelyéről kirúgni!!
Felejtsék L!!!Keressenek más indokot!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás