A korábban bejelentett tervekkel ellentétben Békésen, Hevesen, Komádiban és Komlón nem épül börtön – tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kedden az MTI-t.

Hiába voltak megkötve a szerződések, nem épül börtön Békésen, Hevesen, Komádiban, Komlón
Kép:Pixabay

Az MTI megkeresésére küldött közleményben azt írták, az érintett önkormányzatokat levélben értesítették az építkezések meghiúsulásáról, "támogatva egyúttal, hogy a területek visszakerüljenek az önkormányzatok tulajdonába".

Az erre vonatkozó háromoldalú szerződéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. mint a magyar állam tulajdonosi jogait képviselő társaság készíti elő. A szerződések aláírására a zrt. igazgatósági döntése után kerül sor – tették hozzá.

Békésen ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön épült volna az eredeti tervek szerint. A békési önkormányzat 2019. április 11-én kötött szerződést az MNV Zrt.-vel és a BVOP-val.

Kálmán Tibor (Fidesz-KDNP), Békés polgármestere elmondta:

a város egy nyolchektáros, közművekkel ellátott ipari területet kap vissza, ahová aszfaltos út vezet. Hozzátette, már megkezdték a tárgyalásokat, hogy "élettel töltsék meg a területet".

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@Shikari: te hazafi...?...büdös román cigó...
jáger laszló
Épüljön helyette olyan amitől nő a GDP!!! Szerintem jó 5let!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
ómió
Csak nem "elszankcionálták" az efftársak a rávalót?
csak úgy....
@ómió: te ökör, nektek még börtönt is brüsszel építessen?
ómió
@csak úgy...: Börtön, amúgy, a tetvesbolsi fajtádnak kellett volna, de már 90-ben! Ettől éppen a tetüfajtádat mentette meg Brüsszel! Most meg még a nevünkben felvett hitelt is ellopta, nemhogy az "építtetne"!
Pálinkás Pál
@Shikari: ne ugass cigó..--mi újság a lápvidéken?..pióca, mocsári patkány biznisz dübörög még..?..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.