A Magyar Honvédség 175 éve szolgálja a magyar emberek és Magyarország békéjét és biztonságát – írta a honvédelmi miniszter pénteken a közösségi oldalán.

Honvédelmi Miniszter: Katonáink mindig hősiesen helytálltak, vérüket és életüket adták hazánkért
Kép: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejegyzésében azt írta: bármit hozott a történelem, katonáink mindig hősiesen helytálltak, amikor kellett, vérüket és életüket adták hazánkért.

A feladat és a tét nem lett kisebb! Isten éltesse a Magyar Honvédséget, Isten áldja katonáinkat!

- fogalmazott a miniszter.

A honvédelmi miniszter a bejegyzéshez készített videóban arról beszélt: 1848. április 7-én Mészáros Lázár megalakította egyik legnagyobb és legfontosabb nemzeti kincsünket, a Magyar Honvédséget.

Az elmúlt 175 év viharos történelmében a magyar katona mindig vitézül helytállt. Erre a hagyományra építjük a jövőt is, ez a hagyomány fogja azt az erőt és hátteret adni, amelyen egy modern, 21. századi digitális haderőt tudunk a mai fiatalok bátorságára, hazaszeretetére építeni

- tette hozzá.

A miniszter mindenkinek megköszönte a szolgálatot, amit a Magyar Honvédség keretében most is tesznek.

Számítok a jövőben is elkötelezett, hazaszerető, bátor szolgálatukra, a következő 175 évre is

- mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
"...Katonáink mindig hősiesen helytálltak, vérüket és életüket adták hazánkért"

Azért a hazáért, amit meg ti mocskos maffiózók szétloptátok, tönkretettétek... hogy száradjon le az a lopós kezetek!
Szemét banda!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
"...Katonáink mindig hősiesen helytálltak, vérüket és életüket adták hazánkért"

Azért a hazáért, amit meg ti mocskos maffiózók szétloptátok, tönkretettétek... hogy száradjon le az a lopós kezetek!
Szemét banda!
vitriol
Az orbán-kormány viszont az elvárható legelemibb hazaszeretetet sem volt képes tettekkel bizonyítani!
Terminátor
Az ukránok épp most ezt teszik!
Miért támogatjuk épp az ellenfelét, az orosz háborút!
jáger laszló
1et értek
A magyar katonáik soxor életüket és vérüket adták az országért a vezetőik parancsára!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
jesz
...például Irakban, ahol Vadai tüntette ki a honvédő katonáinkat...Szekeres azt hiszem a svédasztalnál állt őrt.
Clavigo
Habony árpi meg vigyáz a kaszinóidra ,,amig baromságokat beszélsz... fegyvergyáros krupié...lófejű pöcs.
justhpeter
Azt nem értem, hogy ha ennyire hiteltelenek minek állnak ki baromságokat ktkodálni minden ünnepen ? Ez valami pszichés kényszer ? Vagy útmutatást akar adni a népének az "elit" ? Rendben, de hol az elit ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.