Az Országos Mentőszolgálat szerint a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött.

Ahogy korábban mi is megírtuk, vizsgálatot indított az Országos Mentőszolgálat, miután Gálvölgyi Jánoshoz 40 perc után sem érkezett meg a mentő. Végül a lányai vitték be a kórházba, jelenleg a SOTE klinikáján ápolják a színészt.

Rosszul döntött a segélyhívást fogadó mentésirányító – Gálvölgyi János ügyében itt a mentők vizsgálatának eredménye

Fotó: RTL

Az Országos Mentőszolgálat pénteken közölte: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy, a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is.

A vizsgálat megállapította:

a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

A mentőszolgálat közleményében kitért arra, hogy a nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét, és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni.

Hozzátették: a közvetlen életveszély ugyan az elhangzott tünetek alapján nem volt egyértelműen megállapítható, de kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni. Fentieket alátámasztja az is, hogy a beteg állapota a későbbiekben tovább romlott és jelenleg is intenzív osztályos kezelésre szorul.

A felelősség megállapítása elmarasztalást von maga után, a mentésirányítók munkájának szakmai támogatását az Országos Mentőszolgálat tovább erősíti – áll a közleményben.

Forrás: Infostart

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Orbán, a te hagymázas elképzeléseidnek csaknem áldozatául esett korunk egyik legnagyobb színésze.
De tekintsünk el attól, hogy Gálvölgyiről van szó. Mert lehetett volna a segélyhívó egy betanított munkás családtagja , vagy egy hajléktalan, aki a társát mentené.
Te úgy játszol az emberi életekkel mintha te magad nem is lennél az. Hosszú évek óta bizonyítod, hogy Hitler a példaképed, csak eljött az ideje, hogy már vállalod is, vagy, képtelenné váltál a leplezésére.
Nos, az 50 ezer covid-halott mellé sorakoznak a betanított munkásokkal feltöltött egészségügy további áldozatai is.
Nem kenheted senkire a felelősséget, mert ez a te műved. Hogy a felelősségben osztoznak veled az asszistenseid -miniszterek, államtitkárok hada stb - az nem mentség, sőt, súlyosbító tényező, mert őket is te választottad.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
@Maccska: De elöbb te meg a rühes kurvád lesz AIDS es ha van vagy te buzi tetú
gina
MÁR MEGINT VALAKINEK EL KELL VINNIE A BALHÉT, EZEK A SZEMÉT PROLIK OV ÉS TÁRSAI SOHA NEM HIBÁZNAK, ENNYI JÓ EMBERT, REMÉLEM MIND VISSZAKAPJA A SORSTÓL ALJA PATKÁNYOK
Juhász István
Felmerült bennem a kérdés : Mi történt volna, ha egy egyszerű, mezei állampolgárt érintett volna a dolog. Mondjuk olyan MAGAMFAJTÁT...Nem pedig egy Kossuth Dijas Jászai Dijas országos kedvencet, a mindenki által szeretett művészt...Ki figyel oda, amikor egy ISMERETLEN / országos értelemben... / ember jár igy ? Most rászakad a mennyezet a mentésirányitóra. HIBÁZOTT. OK. De ő is rendeletek alapján dolgozik. Amik fölött a szőke Satya bácsi diszponál. Az egész magyar EÜ. egy nagy kalap SZ@R...
Emmersson71
@Juhász István: Akkor a te esetedben is rendelet alapján balfasz!
Nyírfa
@Juhász István: 05.14

Ez a hiba egy életbe kerülhetett volna, mint ahogy később került is, mert a tegnapi híradások szerint egy riasztáshoz csak egy óra múlva érkezett meg a mentő, és út közben a beteg meghalt. Abban viszont igazad van, hogy az egész magyar egészsésgügy egy nagy kalap.
ómió
Hát, hogy "hibázás" nem először történt, az biztos! A "huppot", viszont, Gálvölgyi efftárs eseténél kellett "kiverni"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.