Május hetedikén a Budapestről Hamburgba közlekedő Hungária EuroCity vonat a cseh-német határon ragadt. A német személyzet rossz műszaki állapota miatt nem vette át a szerelvényt.

Lázár János szerint tök oké, hogy betört ablakú vagont visz nemzetközi forgalomba a MÁV

Csak egyetlen betört ablak van az egész vonaton, oké lesz így, főnök? forrás: Pixabay

Az LMP-s Bakos Bernadett az alábbi kérdésekre várt választ Lázár Jánostól.

· Hogy fordulhatott elő, hogy nem megfelelő műszaki állapotban indult el Budapestről a Hungária EuroCity vonat?

· Mit üzen a német határon ragadt 350 utasnak?

· Mit tesz azért, hogy a hasonló esetekre ne kerülhessen sor a jövőben?

· Hogyan kívánja fejleszteni a nemzetközi vasúti közlekedést?

Lázár János építési és közlekedési miniszter válasza szerint a vonat Budapestről az előírások szerint elvégzett műszaki vizsgálat, illetve tisztítás után, az elvárt állapotban indult el. Menet közben, a társvasúti dolgozók észlelték, hogy

1, azaz egy darab kocsiban műszaki hiba lépett fel. A műszaki hiba az előzetes vizsgálatokkal nem volt kiszűrhető és előre jelezhető, az csupán az út során jelentkezett.

A válaszból nehéz nem arra következtetni, hogy az ablak út közben tört be, de Lázár valamiért mégsem így fogalmazott, viszont a hoppon maradt 350 utasnak azt üzente, bocsássanak meg.

Lázár szerint a váratlan műszaki meghibásodás miatt elég lett volna, ha csak a hibás járművet sorozzák ki a forgalomból, nem az egész szerelvényt. Megkeresték a társvasutakat is, a kivizsgálás még tart, de az már megállapítható, hogy a jármű műszaki hibája ebben az esetben sem alapozta meg a teljes szerelvény kisorozását. Lázár saját hatáskörben elrendelte a teljes utazásra szóló menetdíj visszatérítését az utasoknak.

Ezután hozzátette, hogy az adott helyzetben éppúgy hiányzott a németországi illetékesből a jó szándék, ahogy hiányzik a baloldali sajtótermékek és pártok képviselőiből, akik előbb akarták elhinni, elhitetni a magyar közvéleménnyel, hogy a magyar szerelvény nem felelt meg a nemzetközi előírásoknak, mint azt, hogy esetleg „vele szemben történt igazságtalanság”.

Forrás: 24.hu
Fotó: Pixabay

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Most meg éppen a németek a hibásak, hogy nem engedték be Németországba a betört ablakú vonatot!
Lézer Janó szerint rendezgethették volna a határon a vagonokat, vagy akár meg is javíthatták volna a törött ablakot, de nem tették!
A maffia elve, hogy az Uniós kerekek közé botot kell tenni, ezekbe a németekbe meg nem volt meg a jóindulat...
Milyen cudar ez a világ! Igaz Janó?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Bezzeg a ruszkik azt is elnézték volna ha a vonat 2 keréken menne, abból is az egyik defektes. Legközelebb inkább ne indítson a MÁV vonatot a balkánon kívülre. A nem létező Németországban nem népszerű divat a szaros wc, a penészes ablakszél és a 60 fok meleg a kánikulában, ráadásul drága jegyárral és 20 km/h-val. Hogy rinyálnak a jó szándék hiánya miatt, miközben a mostani magyar külpolitika erre konkrétan képtelen, például Ukrajna vagy Svédország esetében, egyszer sem tettünk semmilyen gesztust, viszont a hópihékre jellemző folyamatos megsértődés meg másokra mutogatás az csúcsra van járatva. Még hogy a jószándék hiánya, pedig csak az tartotta egybe a vagonokat. meg a festék. A pökhendi qrvanyádat, jószándékkal! Ez a különbség a német és a kelet európai mentalitás között. Ott nincs olyan, hogy jó van az úgy. Jancsika jobb helyeken legfeljebb vonatkerék-kopogtató lehetne, vagy fújtató, mármint a kalapács a hosszú nyél végén. Lölő, kakadu, tállai meg legfeljebb sarus. Te Jancsi, mért nem küldted a csirkefejű futsal-petit, múltkor is megoldotta hogy odaérjenek a meccsre a felfegyverkezett drogosok. Nem volt jó a klíma, de az ablak kitörése kompenzálta hibát. Bezzeg a magyar jószándék messzi földön híres. Lásd: Don Vétó, ellenségkeresés, plakátok stb.
Béla333
Most meg éppen a németek a hibásak, hogy nem engedték be Németországba a betört ablakú vonatot!
Lézer Janó szerint rendezgethették volna a határon a vagonokat, vagy akár meg is javíthatták volna a törött ablakot, de nem tették!
A maffia elve, hogy az Uniós kerekek közé botot kell tenni, ezekbe a németekbe meg nem volt meg a jóindulat...
Milyen cudar ez a világ! Igaz Janó?
izéke
Gyurcsány szál a háttérben? Ha az ellenzék lenne hatalmon már vonat se lenne? Soros? Jankóka mi van veled te sunyin vigyorgó fővadász? Ujjazzon meg egy elefánt
namihami
Hát igen, ilyenek ezek a liberbolsi, sorosista, gyurcsányista vonatablakok! Képesek akár menetközben, önerőből is kitörni magukat! Csak azért, hogy rosszhírét költhessék a Fidesznek vagy a Janónak!
És ezek a vonatok képesek a Fidesz védőernyő alatt megbújni (állami cég) és onnan terjeszteni a mételyt! Vajon a TEK vagy a titkosszolgálatok nem látnak itt semmi feladatot?
Lendkerék
Ó, te nagyon hülye. Ha vennéd magadnak a fáradságot, hogy mezítlábas utasként, a slepped nélkül beülnél egy nemzetközi vonat magyar vagonjába, megtapasztalnád a valóságot. Hogy mikor működik a klíma, mikor nem. Hogy mikor és milyen sávszélességgel működik a beígért wifi, amelyik jól célzott oldalakat blokkol. Hogy hogy néz ki a vécé. Hogy mennyire tiszták az ablakok. És hogy ez mekkora gáz a MÁV-ra és Magyarországra nézve.
balos
@namihami: A tek-intetes gecik őrzői erre a feladatra nem képzettek!Azért remélem,mikor a sámlit kell kirúgni a nemzethy nyilasok alól nem fognak "sztrájkolni"?Utána meg mehetnek kerítésnek a pottyantóshoz,nehogy a szar is eltűjön sokadjára a bírtokosok "szájában"!
ómió
Csak nem egy "Magyarország-fan intézkedett" még a német határ előtt!? Visszafelé "járatban" talán a magyar határ előtt kéne egy "Németország-fannak intézkednie"!
jáger laszló
Ez egyedi eset volt!
Az ablaktörés szinte észrevétlen a légkondi hiba pedig bármikor felmerülhet!
Ebből nem lehet általános következtetést levonni!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Sakk Matt
@Mirabilis: Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D

Szerintem a te...

Emmersson71

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.