Pintér Sándor belügyminiszter az előző héten – közvetlen a tanár-diák tüntetést megelőzően – egyeztetésre hívta az ellenzéki pártokat, amire Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke Schermann Fruzsinával, az ADOM Diákmozgalom tagjával ment el.
Fotó: Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt beszél meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén az Országházban 2022. május 18-án. MTI/Kovács Attila
A Momentum elnöke a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy Pintér semmilyen nyitottságot nem mutatott arra, hogy visszavonja a tanárokat sújtó bosszútörvényt.
Pintér azt mondta, hogy a kezdeti 56 pontból 36-ban tett engedményeket a törvényben. Azt gondolom, hogy ez mindössze annyit jelent, hogy akkor csak 20 újabb pofont kap az oktatási rendszer, aminek nem szabadna egyet sem
– mondta Gelencsér, aki hozzátette, hogy felháborító, hogy a bűnbakként kezelt EU-tól várja a forrásokat a magyar kormány a problémák kezelésére.
Gelencsér Ferenc a sajtótájékoztató végén elmondta, arra kérte Pintér Sándort, tegyen ígéretet arra, hogy a rendőrei nem fújják le könnygázzal és nem verik meg gumibottal azokat a kiskorúakat, akik egy jobb oktatásért tüntetnek.
Ne verjék meg azokat a fiatalokat, akik kiállnak a jövőért, mert sajnos az ország lassan ki fog ürülni és ezért csak a Fidesz-kormány lesz a felelős
– mondta a Momentum politikusa és hozzátette, hogy Pintér csak annyit tudott mondani, hogy betartja a törvényeket. De nem tett ígéretet arra, hogy ez nem fog újra megtörténni.
34 hozzászólásarrow_drop_down_circle
kepfeltoltes.zapto.org/public/20230529202153cicikék.gif
Új hozzászólás