Fél szemmel már most azt figyeli, milyen civil munkát vállal majd, de a következő EP-választásig még kitart.

Ujhelyi váratlan bejelentést tett: Otthagyja Brüsszelt

Kép: Facebook / Ujhelyi István dr.

Hosszas mérlegelés és egyeztetés után azt a döntést hoztam, hogy tíz év – sokak visszajelzése alapján valóban sikeres – európai parlamenti szolgálat után jövőre befejezem brüsszeli pályafutásom ezen szakaszát

– Újhelyi István ezzel jelentette be pénteken váratlanul azt, hogy nem indul a következő Európai Parlamenti választáson.

Nemrég életem egyik legnehezebb és legfájdalmasabb döntését kellett meghoznom, amikor hosszú belső harcok és az MSZP befolyásos emberei által elfojtott reformtervek után kénytelen voltam kilépni az addig második családomat jelentő szocialista pártból.

– részletezte Ujhelyi, hozzátéve, most is nehéz döntést hozott. A folytatásról egyeztetett pártokkal és más szervezetekkel, de eddig egyikkel sem sikerült eddig megegyeznie.

A politikus a következő választásig még Brüsszelben marad, de úgy fogalmazott, a hátralévő egy évben fél szemmel már azt figyeli, milyen civil munkát vállalhatna. Hozzátette:

Számomra nem kérdés, hogy aktív részese akarok és fogok is maradni a magyar közéletnek.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Ő is beleesett a DK csapdájába.
Addig-addig tárgyalgattak, amíg már olyan helyzet nem lett, hogy inkább nem.
Nem is értem, miért nem gondolkodott Ujhelyi, vagy miért nem beszélgetett a DK korábbi szövetségeseivel, akik mind megszívták. (Bokros?)
drrotf
Megszűnt a támogatása Ujhelyiknek , é így hiába is indulna nem juthatna be a EP-be, így nagy merészen visszalépet és civil szakmát választ.
Nessy
@Philip Marlowe: Deutsch Tamás ép képviselőröl ?
terlasz
Valószínűleg az MSZP-vel a háta mögött sem jutott volna be a EP-be. Így aztán nem lehetett nagy dilemma az indulás körül.
Németh István
Moslék szar tetű jellemtelen szemét láda > a linkségből az Eu. parlamentnek is elege volt, loptt, csalt amit tudott harácsolt aljas és jelmetelen volt a saját párttársaival szemben meleg lett a talaj a lába alatt, s mielőtt picsánrúgnák bejelentette a távozását! Így járnak a keretén hülye buzi állatok!
De határozotan jobban járna Magyarország ha emigrációba maradna > lesznek hamarosan társai is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.