A magyarok nézzenek farkasszemet a háborúpárti balliberális politikusokkal! – hangoztatta a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumi elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A Fidesz harcot hirdetett gyurcsányizmussal szemben, Karácsony pedig megdöntené Orbán hatalmát, hogy orosz drónok támadjanak Budapestre
Kép: YouTube

Ahol azt is bejelentette:

plakátkampányt indítanak az általuk háborúpártinak tartott magyar politikusokról.

Csizmadia László úgy fogalmazott, a CÖF-CÖKA szellemi honvédőinek kezdeményezésére indítják el országos kampányukat.

Kijelentette: a "gyurcsányizmus" súlyos teher Budapest számára, a főpolgármester pedig nem ismeri fel a valóságot. Nem ismeri fel, hogy nekünk, magyaroknak ki kell maradnunk az orosz-ukrán háborúból, és Magyarország legitim kormányának megdöntésére törekszik.

Reméljük, hogy az orosz drónok, szirénavijjogás közepette nem csapnak le ránk

- fűzte hozzá.

Karácsony Gergely az ellenzékieket Brüsszelben vezető "Gyurcsénynéval" együtt "saját hazájukra acsarkodva" árusítja ki az országot. Fel kell tennünk a kérdést (...), a hazugságok ismételgetésével zajló, a magyar emberek ellen irányuló "liberális fasiszta roham" eltűrhető-e – fogalmazott Csizmadia László.

Fricz Tamás politológus, a CÖKA kurátora hangsúlyozta: a 2024-es európai parlamenti választáson el kell érni, hogy az Európai Unió a nemzetek Európájává váljon. Így kerülhető el, hogy Magyarország számára a huxit, vagyis az EU elhagyása legyen a megfelelő megoldás – mondta.

Kitért arra is:

ma a vétó intézményének eltörlésére indult törekvéseknek az a célja, hogy Magyarországot elsöpörjék a liberálisok és a globalisták útjából.

Úgy vélekedett: ma az európai jogrendet folyamatosan megszegik.

Törvénytelen volt a Sargentini-jelentés elfogadása, az Európai Bizottság megtámadta a gyermekvédelmi törvényt, miközben az oktatás és a kultúra nemzeti hatáskör, az Európai Parlament pedig meg akarja akadályozni Magyarország soros EU-elnökségét

– sorolta Fricz Tamás.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője arról számolt be, hogy a Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) levelet küldtek, amiben Gwendoline Delbos-Corfield szakmai múltjáról, végzettségeiről érdeklődtek. Választ nem kaptak, ám az európai Zöldek honlapján az az információ szerepel, hogy a francia képviselő, aki jegyzi a Magyarországról szóló jogállamisági jelentést, korábban színésznő volt – jelezte.

Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: "nagyon szeretjük a színházat, de Magyarországon és fejlett jogállamokban nem szokás az, hogy valakivel eljátszatnak egy szerepet, amikor egy ország megbüntetéséről van szó".

A magyar embereknek joguk van tudni, hogy ki az, aki jogi területen véleményt alkot Magyarországról, ezért újból levelet írnak a bizottságnak

– mondta ifj. Lomnici Zoltán.

Forrás: MTI

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Uram Atyám! Ez a CÖF a jelek szerint az elmebetegek gyűjtőhelye...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Horizont: Az. És ez a x@rházi a magyar kül-és külgazdasági miniszter. Még a szemetes lapátomat sem biznám rá. És, azt rebesgetik, hogy ez !!! orbán kiszemelt utódja.
kereső
@Horizont: A kolozsvaros.com-on van az ITT hivatkozás, ott meg lehet nézni a teljes interjút. És, után lehet sirni!!...
Horizont
@kereső: jesszusom ne má...orbán se semmi, dehogy a Kakadu mint miniszterelnök???
Azért ledöbbentem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.