Szombat délelőtt, fél tíz után nem sokkal ért véget az Országgyűlés pénteken kezdődött ülésnapja. A képviselők megszakítás nélkül csaknem tizennyolc órán át folytatták le a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényjavaslat általános vitáját, amely még pénteken délután kezdődött a parlamentben.

"A süketek párbeszéde" – véget ért a státusztörvényről szóló parlamenti vita
Fotó: A diáktüntetés résztvevőinek egy csoportja és rendőrök a demonstráció végén a Fidesz Lendvay utcai székházánál 2023. május 19-én. Korábban a tüntetők a Kossuth Lajos térről, a Parlament mellől indulva az Oktogonhoz vonultak. Ezúttal is a pedagógusok bérének haladéktalan emelését és az őket érintő úgynevezett státusztörvény teljes tervezetének azonnali visszavonását követelték, megerősítve a "7igenes" országos népszavazási kezdeményezésben foglaltakat. MTI/Koszticsák Szilárd

Harangozó Tamás (MSZP) az egyeztetések fontosságáról beszélt, kiemelve, hogy Finnországban a megbeszélések addig tartottak, amíg valamennyi érintett féllel egyetértésre nem jutottak az oktatás reformjáról.

Rétvári Bence a belügyi tárca parlamenti államtitkára úgy reagált, a baloldal és hozzájuk kötődő szervezetek szerint minden rossz, ami az oktatás területén zajlik. Rámutatott: sok jó eleme van a finn oktatási rendszernek, ugyanakkor a skandináv országban a PISA-eredmények minden területen csökkenést mutattak az elmúlt években, és a pedagógusképzésre jelentkezők száma például radikálisan csökkent öt esztendő alatt. Ne nézzék le ennyire a magyar oktatási rendszert, mert a finnek is ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint mi – mondta.

Szabó Tímea (Párbeszéd) azt kritizálta, hogy 13 éve kormányoznak, a negyedik alkalommal kétharmaddal és azt tartják eredménynek, hogy 16 ezer tanár hiányzik és emiatt majd pedagógusokat kell átcsoportosítani. Felrótta a kormánynak, hogy nem növelték, hanem még csökkentették is GDP-arányosan az oktatásra fordított forrásokat.

Ez nemcsak bűn, ez hazaárulás, elárulták a gyermekeinket

- hangoztatta és a javaslat visszavonására szólított fel.

Varga Zoltán (DK) szerint az a pedagógusok legnagyobb félelme a teljesítményértékeléssel összefüggésben, hogy ostorként használják majd. Arra szólított fel, kezdjék meg a pedagógusbérek emelését a "kormányzati lábbal", adják oda azt a pénzt, amit a pedagógusoknak szántak.

Brenner Koloman (Jobbik) egy alternatív oktatáspolitikai modellt vázolt fel, amelynek részeként nemzeti konszenzust sürgetett. Szükségesnek nevezte az oktatás minőségének rendszeres monitorizálását, ugyanakkor az, ami a törvényben szerepel, erre nem alkalmas. A pedagógusokat támogató szakfelügyeleti rendszerre lenne szükség – mutatott rá. Az ellenzéki politikus "klebelsbergi fordulatot" szorgalmazott, és azt mondta, el kellene érni, hogy a GDP 8 százalékát fordítsák oktatásra. Hivatásrendi törvényt határozna meg a pedagógustársadalom számára, amely a jelenlegi közalkalmazotti jogviszonyhoz képest többletet jelentene. A Jobbik 50 százalékkal növelné a béreket, szerinte ennek fedezete megvan a költségvetésben – közölte.

Vajda Zoltán (MSZP) előbb a mesterséges intelligenciát hívta segítségül, hogy az oktatási rendszer problémáit és a terület előtt álló kihívásokat felvázolja, majd Arany János: A walesi bárdok című költeményét olvasta fel, amelyet a teremben jól hallhatóan tapssal jutalmaztak. Szerinte a kormány az, amely mindent megtesz azért, hogy ne érkezzenek meg az uniós források. Az ellenzéki politikus szintén azt tette szóvá, hogy a kormány "nem képes a nemzeti költségvetésből a pedagógusbéremelést biztosítani".

Arató Gergely (DK) szerint 1985-2010 között volt egyfajta konszenzus az oktatás funkciójáról, ami arról szólt, hogyan lehet bizonyos célokat elérni, és egyetértettek az oktatás esélyteremtő szerepéről, modernizációjának szükségességéről is. A viták mindig a "hogyanról" szóltak, ugyanakkor 2010 után az Orbán-kormány felrúgta ezt a konszenzust, és egyetlen cél maradt: a totális politikai kontroll az oktatási rendszer és a jövő generációjának gondolkodása felett. Erről szól a mostani törvény is – mondta, megjegyezve: ez a törekvés bukásra van ítélve.

Tóth Endre (Momentum) azt mondta, Magyarországon az oktatás harmadik világbeli problémákkal küzd, sok iskola például hónapokig nem kap tisztítószert. A tankerületek képtelenek biztosítani, hogy az alapvető felszerelések rendelkezésre álljanak – mutatott rá, kiemelve: ez mind a magyar állam feladat lenne.

Barkóczi Balázs (DK) rámutatott: vannak olyan digitális kompetenciák, amelyeket ma a magyar oktatási rendszer nem fejleszt. Nem hiba, hanem bűn, hogy ezeket nem akarják az oktatás szolgálatába állítani. Kitért arra is: az oktatási intézményeket a rájuk szánt forrásokkal együtt vissza kell adni azoknak az önkormányzatoknak, amelyek ezt vállalják.

A vitában – amely reggel fél 7-től már kizárólag ellenzéki politikusok hozzászólásaival folytatódott – Hiszékeny Dezső (MSZP) úgy értékelt:

"a süketek párbeszéde" zajlik, és nemcsak az elmúlt húsz órában volt ez így, hanem az elmúlt években is. Rengeteg szervezet mondta el a véleményét, de ezt a kormány nem hallja meg

- közölte.

Tóth Bertalan (MSZP) azt mondta: a magyar költségvetés GDP-arányosan "gyalázatosan keveset költ az oktatásra".

Takács Péter, a Belügyminisztérium államtitkára szerint az ellenzéki felszólalók "ugyanazokat a csúsztatásokat ismételgetik".

Az egészségügyi dolgozókat is átvezényléssel riogatták, most pedig a pedagógusokkal teszik ezt, holott arra csupán a világjárványhoz hasonló helyzetben lenne szükség, és az egészségügyben sem történt meg

– mondta.

Tóth Endre (Momentum) azt mondta: egyre többen távoznak a pedagóguspályáról. Míg 2021-ben csaknem háromezernyolcszázan tették ezt, tavaly már több mint ötezerháromszázan.

Takács Péter államtitkár a vitára úgy reagált, hogy

a szükséges egyeztetéseket a Belügyminisztérium lefolytatta. Hangot adott meggyőződésének, hogy a javaslat az oktatás ügyét előre viszi.

Az ülésen elnöklő Latorcai János (KDNP) a vitát lezárta.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ezt a kormányt le kell váltani és bíróság elé kell állítani! Nincs "B" alternatíva! A fidesz nem párt, hanem bűnszervezet! Winston Churchill : „ Sohasem fogsz eljutni a célodig, ha folyton megállsz, hogy megdobálj kövekkel minden egyes kutyát, amelyik megugat.” Ezért vannak a hatalom részéről a bedobált "gumicsontok", hogy eltereljék az emberek figyelmét a valós problémákról.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273110378_4570065046454831_2650972083247216668_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=COLs5QCndy8AX9wN6J1&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfDmbo-S_Jsz4z8f8GH5qRCCpzntiBEV5AuxSkRZtdhVxw&oe=6492DE32
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
looper
@Shikari: Imádom... Nem! Nem szeretem, amikor egy ember nagyon nem érti meg a nyilvánvalót
Az olyan, mintha ördög bújt volna belé...
Amikor lelégiózom magam, akkor nem a démonokra gondoltam soha - bár babakva, ezt a képet próbáltam közvetíteni.
Fekete nadrág, fekete póló, fekete bőrdzseki, golyó fej (bolgár maffiózó) - veszélyes ember.
Valóban veszélyes vagyok, de nem úgy... messze nem úgy!

Egyenlőre csak magamra vagyok veszélyes (valakin gyakorolni kell!)
De, amikor aztán a beindulnak a visszafordíthatatlan események és elvesztem a fonalat...
Na, akkor kezdődnek a bajok. Ki-kivel van? És miért? Fontos a megértés - ha nem értem, akkor minek a sok diverzió?
A baráti tűzről nem is beszélve...
looper
Még lehet, hogy korai, de unaloműzőnek előre szaladnék az eseményekbe:

MINDMEGHALTOK!

Láttam Isten eseménynaptárát (ti is láthatnátok, ha a szent szellem megengedné - igen, jól következtetsz, nem engedi meg nektek!) - MINDMEGHALTOK (anyu, apu, gyerekek)
Még mindig nem értitek, hogy ez nem gonoszság Istentől?

Elferdült, elfajult népség az egész emberiség (ivadékok) - mindenestül, mindenkistül!
Neked ez nem tetszik? Nekem sem?... (én szociopata vagyok, én nem érzek, nem érdekel semmi, hogy mi nem tetszik neked - egymást húlyítő emberek...

New World...
looper
(ha Rozi néni még élne, azt mondaná, hogy nem gondolta volna, hogy még ennyire viszem és nem a börtönben végzem - irodalmilag)

Isten áldja meg, Rozi nénit!
looper
(ha én azt kérem Istentől, hogy áldja meg, akkor megáldja - szerintem ez feltételez valami szorosabb kacsolatot Istennel
Nem?
De!

Nektek a szégyenetek, hogy alkoholistaként is jobban elfogad engem, mint titeket, szenteskedő faszok! - emlékszel még a Vízözönre?
MINDENKI elpusztult, csak nyolcan menekültek meg.

Lassan ideje lenne komolyan venni a Bibliában leírtakat.

(ki a faszt érdekel, hogy ebben a bukott világban meddig élsz, és hogy mennyire érzed jól magad, hülyegyerek!)
BNW-vel száguldani a semmibe...

Nekem azért nincs beszélgetőpartnerem, mert szánalmasak vagytok - ahogy éltek a halálotokig...
looper
Egy szóban összefoglalva: PRIMITÍV

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.