Egy vizsgálatokat végző szolgáltató levélben fordult egyes Pest megyei háziorvosokhoz a laborvizsgálatok számának növekedése miatt.

Újabb akadályt gördít a betegek gyógyulása elé a Fidesz

A fideszes kormány feladatot ad, pénzt viszont nem... Forrás: ATV

Kunetz Zsombor egészségügyi elemző a 444-en írt arról, hogy a probléma nem egyedi. Országosan is nehézséget okozhat a jelenlegi egészségügyi rendszer.

A laborvizsgálatok díjazásán évek óta nem változtattak, függetlenül attól, hogy emelkedtek a reagensek, az eszközök, az energiaárak, növekedtek a munkabérek

- mondta el László Imre, a DK egészségügyi szakpolitikusa. Azon sem változtattak, hogy egy-egy terület, szakrendelő mennyit teljesíthet. Újbudán 9,1 millió pont értékű vizsgálatot végezhetnek havonta. Erre kötött szerződést a szolgáltatóval a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő.

Májusban 56 millió pontértékű minta érkezett be a szolgáltatóhoz. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy 92 millió forint ki nem fizetett szolgáltatást kényszerítenek rá csak május hónapban a szolgáltatóra

– magyarázta László. A politikus szerint érthető, hogy a szolgáltatók nem vállalják fel a több tízmillió forintos veszteséget. Azonban a háziorvosok is komoly bajba kerülnek a fideszes kormány által létrehozott képtelen rendszer miatt.

A háziorvosi rendszerben bevezetett indikátorrendszer tovább ronthatott a helyzeten. A DK egészségügyi szakpolitikusa szerint a háziorvosok kerülnek bajba, mert gyakorlatilag nem tudják azokat a vizsgálatokat elvégeztetni, ami az indikátor szerint kellene, hogy megkapják azt a finanszírozást, ami eleve nekik egyébként járna.

László szerint nem elég a megelőzés fontosságát hangsúlyozni, forrást is biztosítani kell hozzá, hogy időben elébe menjenek az orvosok egy komoly betegségnek. Kunetz szerint nagyon sok a rendszer hiányossága, amihez nagyban hozzájárult a háziorvosi indikátorrendszer bevezetése.

A laborkérés sokszor hosszabb időbe telik, mondjuk egy hónapra kapná meg, miközben a CT vizsgálatnak az időpontja meg csak két hét. És ebben az esetben a beteg nem tudja megugrani a dolgot, ezért a háziorvos jelen esetben például kénytelen sürgős labor vizsgálatot kérni, ahelyett, hogy a rendszert próbálnák optimálisan és normálisan működtetni

– fogalmazott az ATV-nek Kunetz Zsombor. Nem a laborkérések korlátozását tartja súlyos problémának, hanem a fűnyíró elven meghozott limitek a tarthatatlanok. A forráshiánnyal küzdő kórházak a laborvizsgálatokat is gyakran a háziorvosokra testálják, pedig a kórházi beavatkozásokhoz tartozó vizsgálatok árát a kórház költségvetésébe kellene beépíteni.

Forrás: 444, ATV
Fotó: ATV

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
fideszéknek buta és nem egészséges magyarokra van szüksége!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
fideszéknek buta és nem egészséges magyarokra van szüksége!
Aki Én
@Philip Marlowe: Ez valami cáfolat akart lenni, húgyagyú szarkeverő?
Neked is feltűnt, hogy csak hörögtök, de még soha semmit nem tudtatok cáfolni?
és ha egy tanár lebarnul, akkor rendben az iktatás?
Jesszusom, de kibebaszott ostobák vagytok...
Macskaszem
A fideszt a lopáson, meg a hatalom megtartáson kívül semmi nem érdekli. A betegek pláne nem. Nem termelnek, csak pénzbe kerülnek, és a fidesz csak magára szeret költeni.
gina
Elmebeteg szemét gyilkos tolvaj banda, meddig türi ezt a mép???
csak úgy....
@Philip Marlowe: baxod,te is csak egy szervilis elmebeteg!
Aki Én
@Philip Marlowe: ...az, hogy megint pofázol, de semmit nem cáfolsz. Ahogy százból százszor.
És totál másról pofázol.
Aztán csodálkoztok, hogy a többség butának tart...
Macskaszem
@Philip Marlowe: Nem hinni kell, hanem látni. Ahhoz viszont le kell dobni a narancs szemellenzőt.
Ti nem a szemeteknek hisztek, hanem Orbánnak. Ő meg köztudottan hazudik.
szaboria1
Ma végre elvégezték a CT vizsgálatomat amire márciusban kaptam az időpontot. A legszebb a nyaki UH-ra majd 27-től kérhetek időpontot. A kardiológiára is csak 08.21-re van időpontom.
Annyira jó, hogy már elfelejtettük régen oda mentok a szakorvoshoz és máris mehetünk az általa kért másik vizsgálatra. Ma már annak is örülünk ha szakorvoshoz 2 - 3 hónap után bejutunk és utána 2-3 hónap múlva az Ő kérése is teljesül.
Aki Én
@Philip Marlowe: Ostoba! Nem akkor omlik össze az eü és az oktatás, ha egy darab tanár, orvos sincs már.
Ha megbocsátasz, mi IQ 30 felett a szakembereknek, meg a szemünknek hiszünk.
A te buta elved alapján Gyurcsány idejében sem volt semmi gond, minden működött.
Akkor, mi a fasz bajod van???
Jesszuson, de mérhetetlenül buta vagy.
Aki Én
@Philip Marlowe: ...egyébként csak a várólistákat nézd meg. Mi ez, ha nem csőd?
Egy év egy olyan vizsgálatra, ami nyugaton 4-5 nap.
Jesszusom...
Macskaszem
@Philip Marlowe: Nem akarlak meggyőzni, mert a vakhitűeket semmi nem tántorítja el szektától.
Persze, azt írod van minden.
Amig lesz 2 orvos, addig lehet mondani, hogy van egészségügy. Ez igaz a tanárokra is. De nézz meg egy osztrák kórházat, csóró magyar szemmel olyan mint egy űrállomás. De még a román is sokkal különb. Pedig lakosságarányosan mi kaptuk a legtöbb uniós pénzt. De mások a kevesebből is sokkal messzebb jutottak, mert kevésbé loptak.
Tudom, mindenki lop, csak a mérték nem mindegy.
jáger laszló
+oldás!
Nem kell betegnek lenni
Irány egyenesen a temető!!??
csak ennyi
barátilag
J,L:
ómió
És nem "nyesik az efftársi lényeget", hogy 70 kórházat be kéne zárni!? Lenne itt "efftársi kánaán"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.