A felhőzet kelet felé terjeszkedik, de legalább pár órára szinte mindenütt, délen, délnyugaton pedig több órára is kisüthet a nap.

Durva változás az időjárásban: országos figyelmeztetés, jönnek a zivatarok, akár 10°C-ot is zuhanhat a hőmérséklet

Többfelé, akár egynél több hullámban is várható zápor, zivatar, illetve északon eső is. Erős, viharos széllökések csak zivatarok környezetében lehetnek. A csúcshőmérséklet 24 és 34 fok között alakul, hűvösebb a tartósabban csapadékos északi, északkeleti részeken, melegebb a déli határ közelében lehet. Késő estére 16 és 24 fok közé hűl le a levegő.

Kezdetben erősen felhős vagy borult ég lesz a jellemző, majd nyugat felől lassanként vékonyodik, csökken a felhőzet. Egyre kevesebb helyen várható zápor, zivatar, de várhatóan csak hajnalra szűnnek meg teljesen. A Dunántúlon északnyugatira fordul és megélénkül a szél. A hőmérséklet késő este 16 és 24, hajnalban 13 és 19 fok között valószínű.

Szombat reggelre az ország nagy részén csökken a felhőzet. Délelőtt napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. A nap második felétől ismét erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Több helyen előfordulhat záporeső, zivatar, nagyobb számban hazánk déli, délkeleti felén. Zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 26, 31 fok között alakul.

Vasárnap reggelre keleten is csökken az összefüggőbb felhőzet, megszűnnek a záporok, zivatarok. Általában napos időre számíthatunk kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel. Reggelig főleg keleten lehet zápor, zivatar, napközben csak egy-egy zápor alakulhat ki. Jobbára mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet a hajnali 12, 18 fokról délutánra 27, 31 fok közé emelkedik.

Forrás: Met.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
@ómió: @faszszopómió: Szájer és Kaleta a TE buzi barátaid, te aberrált fartúró!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.