Évek óta visszaélnek a magyar útlevelekkel, ezért az Egyesült Államok szigorúan korlátozta a Magyarországról érkezők vízummentességét.

Imádják a bűnözők a magyar útleveleket, mi isszuk meg a levét

Túl sok bűnözőnek adtak ki magyar útlevelet Rogánék. Forrás: Pixabay

A Washington Post szerint keddtől a magyar útlevéllel rendelkezők számára az ESTA érvényessége két évről egy évre csökken, és az ESTA csak egyszeri használatra lesz érvényes.

Az amerikai vízummentességi program keretében a részt vevő országok állampolgárai turisztikai vagy üzleti céllal akár kilencven napra vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba. Ehhez csupán egy úgynevezett elektronikus utazási engedélyezési rendszerre (ESTA, Electronic System for Travel Authorization) van szükség – írja a Telex.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium egy 2018-as dokumentumából kiderült: mintegy 700 nem magyar állampolgár szerzett útlevelet és vett fel hamis személyazonosságot – nem kizárt, hogy a Rogán-féle letelepedési kötvények révén. Közülük legalább 65-en a vízummentességi programon keresztül jutottak be az Egyesült Államokba.

A Washington Postnak egy amerikai tisztviselő azt mondta: valóban a 2011 és 2020 közti útlevelekkel volt problémájuk elsősorban. Állítása szerint a fideszes kormány 2020 után már szigorúbban ellenőrizte, hogy kiknek adnak útlevelet, de az amerikai kormányzat azt is kérte, ellenőrizzék és igazolják azoknak a személyazonosságát, akiknek a korábbi években útlevelet adtak.

A tisztviselő szerint a magyar kormánynak tudomása van arról, hogy „olyan személyek szereztek útlevelet, akik bűnözők, akik veszélyt jelentenek a biztonságra”.

Ez egy szerencsétlen döntés, amely a magyar kormány tétlenségére reagál, mert Magyarország nem mond semmit a súlyos biztonsági aggályokra (…)” – mondta David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete korábban. Szerinte az amerikai kormány évek óta foglalkozik ezzel a „biztonsági sebezhetőséggel”, de a magyar kormány úgy döntött, nem orvosolja a felmerült aggályokat és nem tett azért, hogy a program követelményeinek minden szempontból megfeleljen. Az Egyesült Államok korábban azért is elmarasztalta Magyarországot, amiért bővíti kapcsolatait Oroszországgal, és visszatartja Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyását.

A Belügyminisztérium szerint Joe Biden kormánya „bosszút áll” a magyarokon – miközben az intézkedést még Donald Trump elnök idejében kérte tőlük az amerikai fél

Fotó: Pixabay

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
2018??? Hiszen akkor még trump volt az usa elnöke(2017-2021). Akkor most mi van? Biden bosszúja???, amikor a biztonsági kockázatokat a "trump adminisztráció" tárta fel??
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kereső
2018??? Hiszen akkor még trump volt az usa elnöke(2017-2021). Akkor most mi van? Biden bosszúja???, amikor a biztonsági kockázatokat a "trump adminisztráció" tárta fel??
Qqberci
@kereső: Nem Trumpli vót, hanem súgott Gyurcsány meg Soros meg a prüccel...
kereső
@Qqberci: Ja, a trump adminisztráció volt az is, amelyik kivette a nem Magyarországon született magyar útlevéllel rendelkezekőket az ESTA hatálya alól. Még ez sem volt elég figyelmeztető jel. Most meg már megunták...a figyelmeztetéseket.
Yoda69
orbanek arab terroristaknak is adtak magyar utlevelet. Mindegy ki csak tejeljen a tahonak.
Péter2
Nincs min csodálkozni , mikor a biztonsági sorrend az iratoknál a legjobban védett a jogosítvány, utána a pénz , és az útlevél , itt is fordítva ülnek a lovon de nagyon !
teuton
@Shikari: Tanulj mar meg olvasni hascsikari, mielött ujabb baromsagokat firkalgatsz! TRUMP hozta ezt a hatarozatot, aminek most ervenyt akarnak szerezni, mert a potrohos kolostormalac qurmanya nem tett semmit eddig!!!
izéke
@Shikari: mindenkit a zsidó bankárok irányítanak? Tévedsz,mert a világ pénzforgalmának az ütőerén én és a péceli nénikém tartjuk az ujjunkat és csapoljuk meg rendszeresen,de akkor lölő is zsidó,hisz banktulajdonos,rajta keresztül orbán is az vagyis ő is zsidó,akkor te most egy zsidót imádsz?
Dr. Proktor
@Shikari: Csak nem náci reinkarnáció vagy?
A mocskos zsidók elvették az eszedet!
Clavigo
@Shikari: Bezzeg a Duna- deltában,Buckafalván a nádasban ,,tisztában vannak mindennel. Mesélj még bumburnyák..
ómió
Kevésbé átlátszó hazugsága éppen nem volt a jenki efftársaknak!?
Dr. Proktor
@Shikari: Te nem is zsebnáci vagy, hanem igazi rejszführer...
izéke
@Shikari: hahahahahaaaa a németek hagyták a magyarokat elpusztulni a Don- kanyarban,csak golyófogónak használták a magyar bakákat,a német sebesültek miatt a magyar betegeket kirakták az utcára megdögleni,teeee barom! De ha már ennyire imádod a nácikat,akkor miért szopod putyint aki elvileg nácítlanítani indult Ukrajnába? Ha ott nácik vannak akkor neked pont az ukránoknak kellene drukkolnod,nem vagy te kissé tudathasadásos?
csak úgy....
@Shikari: tibi te nagyon gáz! (auschwitz?)
izéke
@Shikari: ennyit tudsz? Ha a szemedbe mondják az igazat,elkezdesz anyázni? Téged és a fajtádat a németek csak szolgának hagytak volna életben ha ők nyerték volna meg a háborút. Olvasgass inkább történelmi dokumentációkat,kutass a levéltárakban. Hitvány alattvaló szolgalelkű jobbágykutya voltál,vagy és leszel mindig a vereckei csőcselékeddel együtt! Ja és finom meleg a tenger itt a kibucnál,frissítőek a koktélok. Bocsánat,tudom,hogy te ezt nem engedheted meg magadnak kicsi koldus magyarka :DDD
csak úgy....
@izéke: pedíg állítólag pedagógus! :)
izéke
@csak úgy...: ja persze,abba az iskolába jár ahol Isten a tanár :))))
csak úgy....
@izéke: talán elpedofiloskodta a pedagógusi karrierjét ,tibinktöl minden kitelik..
izéke
@Shikari: na ne húzd fel magad,még megüt a guta és anyád nem tud ápolni a negyvenezres nyugdíjából,kell az italra. Jobban jár veled ha csak siman megdöglesz és elkaparnak az árokba ahová valók vagytok ;)))
csak úgy....
@izéke: tibi egy lelenc gyerek, tibit a szülei kibaxták a kuka mellé,legyünk elnézöbbek vele! - a bunkó temperamentumából,így genetikai teszt nélkül, csak azt tudom mondani,hogy 80-90 % ban egy eröszakos cigány, aki a török hódoltság után szekerezett be magyarországra! a paciens nem meri megcsináltatni a genetikai tesztet, ...magyarnak vallja magát,közben csak egy bohóc lófaßjancsi,aki szereti a nácikat,- akik símán kiirtották volna,ha mondjuk 1930 és 1944 között született volna !
izéke
@csak úgy...: így van,ez a csikari csak egy hazátlan kóbor kutya aki mindenkihez próbál törleszkedni,hátha befogadják. Orbán is cigány létére akkora magyarnak érzi magát mintha személyesen foglalt volna hont,ő volt a nyolcadik vezír,a Kuka :))) vagy csak szedte a lószart a magyarok után
ittott
pártunk és kormányunk pénzért kistafírungozta a világ bűnözőit. kaptak egy csoda útlevelet. köszi Rogán.
kereső
A magyar állampolgárság - érték. Az elmúlt másfél évtizedben devalválódott, nem magyar származású és/vagy kötődésű, büntetett előéletű személyek számára is elérhetővé vált, lényegében üzlet tárgya lett. Ez szégyen.

És, akkor jönnek a rogán/orbán végbelének termékei és "hazaárulóznak", meg baloldalaznak, libernyákoznak- mindazokat akik ezt a kormányzati gyakorlatot kritizálják. A helyett, hogy a szégyenhozót- a NER-t itélnék el. Micsoda erkölcsi torzulás ez, miközben "igaz" magyaroknak tartják magukat. Köpedelem.
izéke
@Shikari: ezt tudod csak leírni? Az összetett szavak már komoly kihívást jelentenek? Több nagy város van Izraelben,szerencsére te oda soha nem fogsz eljutni,pedig ugye a keresztények nagyon akarták a Szentföldet,,,ha elpatkolsz,ígérem viszek rád egy cseréppel
izéke
@Shikari: olyan hülye vagy,hogy a fal adja a másikat :))) nem is élt senki Európában a honfoglalás előtt ugye? Görög kultúra,római kor, frank birodalom,német császárság,jóval előttetek volt és most ne gyere a hülye hun rokonságotokkal mert az szimpla hazugság
izéke
@Shikari: hun itt vagy hun ott,ahol épp lopnivalót reméltek mint a cigányok,vagyis orbánék,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.