Mint ismert, napvilágra kerül egy hangfelvétel, amely szerint a fideszes Lévai István Zoltán hajlandó lett volna ötmillió forintot is fizetni a kutyapártos Aleva Mártának, ha elindulna a polgármesteri székért a jövő évi önkormányzati választáson.

Feljelentették a korrupt fideszes polgármesterjelöltet: Méltatlanná vált a választók képviseletére, az önkormányzati képviselői mandátumra

Lévai jövő májusig havi 500 ezer forintot adott volna a nőnek, amennyiben az vállalja a kamujelöltséget, így csökkentve az ellenzéki jelölt, Szaniszló Sándor jelenlegi polgármester esélyeit.

Kulcskerületről van szó, ahol ugyan erős az ellenzék, de a 2022-es parlamenti választáson Lévai kevesebb mint nyolcszáz szavazattal maradt alul az MSZP-társelnökkel szemben.

Hartaházi Miklós, a Jobbik-Konzervatívok pestszentimrei politikusa a párt szándékaival összhangban feljelentést tett.

Épp most jövök ki a 18. kerületi Rendőrkapitányságról. Törvénytisztelő magyar állampolgárként nem volt más lehetőségem, mint hogy feljelentést tegyek a választás rendje elleni bűncselekmény, vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt

– írta bejegyzésében Hartaházi.

Szerinte aki közszereplőként ilyet tesz, mint amiket Lévai István Zoltán megengedett magának, annak nincs helye a közéletben, az méltatlanná vált a választók képviseletére, méltatlanná vált önkormányzati képviselői mandátumra.

Aki ilyet tesz, annak le kell mondania mindennemű társadalmi megbízatásáról. Pont.

– hangsúlyozta a jobbikos politikus.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemkati
@Eladott Ország: Van rá esély, hogy Polt kiderítse, nem történt bűncselekmény. Legalábbis a fideszes részéről. És majd a Megafon megírja, hogy Aleva Márta 5 milliót kért Lévaitól, hogy támogassa az indulását.
Péter2
Igazi nemzeti húzás , a cselekedet jól jellemzi a nemzeti szó hátterében zajló eseményeket !
Bélabácsi
5 millióért Én is hajlandó vagyok bárki ellen elindulni a választásokon, csak küldjék már a pénzt
Kovács Máté
megy a fidesz szavazatvasarlás basod
mocsok hazug ner basod
jáger laszló
Ez is 1 politika,habár nem ajánlom ezt a korrupt irányvonalat senkinek!!
A 2 faszú kutyák nem álltak kötélnek!!
csak ennyi
barátilag
J,L.,
Eladott Ország
@Virág Árpád: ma, 07:52 ☻ Lévai István Zoltán inkább fidesz alelnök lehet, de lehet hogy még a gecit is kiturja a helyéről lopásban. Ember most jöttem a mocsár csapolásból. Az álszent, álkeresztény, álvallásos református. Jobban jártunk volna, ha fordítva történik!
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/322477326_895609061594290_2248144418755522835_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=6a0516&_nc_ohc=XHbH9AUm4o8AX8JqhYQ&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfDN9g6R-3r5RqTr2VwUBXtTVvXZ_F-XhWexXqXtO84NLA&oe=650D9935
Aki Én
@Virág Árpád: De a helyzet az, hogy ez a korrupt pali is fideszes. Jókor mondod.
Ilyenkor mindig ledöbbenek, hogy mennyire buták vagytok. Az meg a csúcs, hogy ilyenekkel akarjátok tompítani a tényeket.
Ez mire jó nektek???
Dr. Proktor
Nyugalom, nyugalom! Ez csak a jéghegy csúcsa...
Virág Árpád
@Aki Én: Nincs ebben tompítás! Csak te másként akarod hallani, értelmezni a valót! Mint @Eladott Ország: vagy @m73.

Ja, persze libernyák vagy!
szegény hazám
Nincs ebben a történetben semmi meglepő. Minden választási körben ilyen lehet a helyzet. A fidsssssss csal, lop, veszteget, hazudik stb.stb. Olyan a választó körzetem, ahol a fidsssss képviselő nyerése 100%. Mégis a legrosszabb boromat is el tudtam adni, mert rengeteg igen "magas fokon képzett" vásárlóm volt a választás napján, és még utána egy-két napig. Én ugyan hang és kép felvételt nem készítettem a kerekedésemkor elhangzott beszélgetésekről, de nem is titkolták becsületes vásárlóim, hogy honnan van pénzük a legpocsékabb borom megvételére is. Szeretem a választásokat, és felkészülök a jövőben jobban rá. Veszek egy csomó szőlőt, kiforralom, mert lesz kereslet, el fogom tudni adni. Legalább ennyi hasznom legyen a karmelita malac áldásos kormányzásából, hatalom megtartásából.
Yoda69
Hamar kihatralt a fideSS a bukott NER lovag mogul, de biztos nem fogjak az arokparton hagyni.
Dr. Proktor
@Virág Árpád: Ne libernyákozzál le másokat mikor te is libernyák vagy!
Szabadon loptok és korrumpáltok...
Virág Árpád
@Dr. Proktor: Másokat libernyákoztam le, nem téged! Akinek nem inge, ne vegye magára!
Dr. Proktor
@Virág Árpád: Csak tisztázni próbáltam a liberális fogalmát!
Apropó, nem csak az a liberális aki annak vallja magát hanem az is aki szereti a szabadságot...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.