Ha már elkészült a sajtóanyag, kiadták úgy, ahogy volt.
Mint ismert, Varga Mihály miniszter előadást tartott a „Fókuszban a forint – Gazdaságpolitikai és Befektetői Kihívások 2024-ben” című konferencián. A 444.hu észrevette, hogy ennek kapcsán a Pénzügyminisztérium egy közleményt is kiadott, amelyben ezt írták:
Az orosz-ukrán háború és a nemzetközi szankciók miatt felértékelődött a kiszámíthatóság, a veszélyek korában egyre nagyobb fontossággal bír a stabilitás, ezért az ellenálló képesség erősítésére lehetőség az Európai árfolyam-mechanizmus rendszerébe való belépés is – mondta a miniszter. Mint fogalmazott: ennek célja, hogy az euró bevezetésére való felkészülés jegyében csökkentse az árfolyam-ingadozást.
A lap emlékeztet, hogy az európai árfolyam-mechanizmusba való belépés lényegében az euró bevezetésének első fázisa.
A konferencián ott volt azonban a Portfolio.hu is, amelynek tudísótja azt mondja:
az euróbevezetés előszobájába való belépés lehetőségét Varga Mihály nem vetette fel az előadásában.
A közleményből úgy tűnik tehát, hogy beszéde végén a pénzügyminiszter szóba akarta hozni a magyar euróbevezetés első lépését, de végül mégsem tette – a minisztériumi sajtóanyag viszont már így került ki.
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Tudomásul vettük!!
Semmi baj!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás