Már megint nem tudjuk, hogy inkább sírnánk vagy nevetnénk-e a péntek reggeli Kossuth-rádiós interjún.

Orbán Viktornak sosincs túl korán ahhoz, hogy gyurcsányozzon egyet

Orbán a nyugdíjemelés témakörével kezdte a beszélgetést.

Elmondta: nem engedhetjük meg magunknak, de meg kell tennünk – szemléz a 24.hu. A mostani emelést, amely 190 milliárd forinttal fogja terhelni a költségvetést, nem csak novemberben adjuk oda, hanem beépül majd a nyugdíjakba. Hozzátette:

A Gyurcsány-korszakban elvettek a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, a mostani kormány viszont a koronavírus-járvány és a háború ellenére sem vett el „egyetlen fillért sem” az idősektől.

Az inflációval kapcsolatban nem volt ilyen derűlátó.

Azt mondta: az infláció letörésébe a jegybanknak beletört a bicskája. Ám ez Orbán szerint nem az ő hibájuk: az infláció fává nőtt, ezért fejszére volt szükség. Fejszéje pedig csak a kormánynak van, mondta Orbán, utalva arra, hogy hagyományos jegybanki eszközökkel nem lehetett megfékezni az áremelkedést. Szerinte 2023 az infláció letörésének az éve lesz, 2024 pedig a gazdasági növekedés visszaépítéséről fog szólni. 

Ukrajna uniós tagságáról is megosztotta a véleményét.

Szerinte nem valószínű, hogy a magyar parlamentben a következő két évben megszavaznák Ukrajna csatlakozását. Leszögezte: egy háborúba akkor lehet beszállni, ha meg tudod mondani, mi a célod, és milyen eszközökkel fogsz élni. Ha nem így van, a politika a végén nem tud elszámolni az emberéletekkel.

Az uniós forrásokat a lengyel választásokkal hozta összefüggésbe.

Orbán szerint Brüsszel igyekszik megbuktatni a lengyel kormányt. Szerinte a brüsszeli bürokraták a lengyel választások eredményére várnak, "a brüsszeliek szeretnék megbuktatni a lengyel kormányt", és baloldali kormányt szeretnének Lengyelországban. Mindent meg is tesznek ennek érdekében, "nem tudjuk, hogy sikerrel járnak-e" – mondta.

Kiemelte: október közepén van a választás, és abban reménykednek Brüsszelben, hogy ha baloldali kormány jön, akkor Magyarország majd egyedül marad, és "könnyebben elbánnak velünk". De ha marad a konzervatív kormány Lengyelországban, akkor a két ország egymást mindig meg fogja védeni, és akkor viszont Brüsszelnek kell engednie – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Forrás: 24.hu, MTI

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Nyírfa: mi mindenben dülöre jutuk egymással harag nélkül ! ...,arra azér kíváncsi lennék,hogy az apukád és az elvtársai miként élték meg a mások tönkretételét ideológiai okokból ,mondjuk azokét akik kulákok voltak, aztán betették a seggüket a házaikba,birtokaikba...
csak úgy....
@Nyírfa: azt még nem is mondtam,hogy nekem egy börtönt viselt nagyanyám is volt, ainek az volt az egyetlen büne, hogy enni akart adni a kölkeinek és ezért stikában levágott egy malacot! még a mai fideszes értelemben is az öreganyám egy bünözö volt,aki nem fizette be az áfát a kismalac után, akit ö nevelt föl és etetett ..
Nyírfa
@csak úgy...: 21.36

Apám nem fogadta el az ötvenes években felkínált budai luxuslakást, mert az egy zsidó családé volt, akik ugyan nem kerültek elő a háború után, de a faternak akkor sem fért bele, hogy elfoglalja valaki más tulajdonát.
Még egyszer: ami a másé, az nem az övé. Akkor sem, ha valaki kulák. Nehezen fogod fel, de egyszer talán leesik, hogy van, aki ember marad mindég, minden körülményben.
Talán nem meglepő, hogy az "övéi" számára sokszor jelentett terhet, és emiatt nem egyszer éltünk meg nehéz időszakot. De tudod, mit, ha benned lett volna annyi bátorság, hogy az ötvenes években ráborítod az asztalt egy felettesedre, akkor talán közeledhetnének az álláspontjaink.
Nyírfa
@csak úgy...: 21.55

Most srófoljunk egymásra? Nekünk a magunk életét kell élnünk, itt és most, nem azon sírni, vagy azt bizonygatni, kinek a családja szenvedett vagy tett többet az elmúlt ezer évben.
Yoda69
@kereső: Az ellenzeknek volt normalis proramja, letoltheto volt a netrol. Szerintem a kutyat nem erdekelte.
A DK-s arnyekormanyban szakemberek ulnek, akikre en ra mernem bizni a kormanyzast. Sokkal inkabb mint a fideSSre.
De en mar ott tartok barki jobb lenne a fideSSnel. A legfontosabb lenne a szabad sajto es a szabad valasztasok visszallitasa.
simmering73
"Ahol fejsze van, ott tuskónak is kell lennie. Az is van, jó nagy, sok fát fel lehet rajta aprítani. Ilyen fegyverarzenál láttán az infláció helyében összeszarnám magam, az biztos. Üstökön ragadnak, lelőnek, szétvernek, földre visznek, fejszével csapkodnak, mi lesz még? Atomot dobnak le rá? Óvatosan, ráérősen bár, de mindenki kezdheti behűteni azt a pezsgőt, mert az álmoskönyv szerint ezeknek nincs sok hátra. Egyszerűen nem lehet kidumálni az elcseszett orbáni szankciókat. Ide kevés lesz a rogáni propaganda és az egyébként jól bevált hülyének nézés. A tettek mezejére kellene lépnie, de a fent említett okok miatt ez lehetetlen küldetés lesz Jézus Viktor számára. Most jön az a rész a Bibliában, hogy a nyáj a mester ellen fordul. Szerintem szép lesz, alig várom."
kolozsvaros.com/2023/10/01/beszaladtal-abba-a-bizonyos-erdobe-es-nyitva-volt-a-szad/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.