Olyan határozatot nyújtott be a kormány nevében a Honvédelmi Minisztérium, amely az Iszlám Állam elleni hadműveletekben húsz katona szolgálatát biztosítaná a NATO kötelékében – írja az Index.

Dönthet a parlament: Orbánék katonákat küldenek az Iszlám Állam ellen

Benyújtotta határozati javaslatát a kormány az Iszlám Állam elleni katonai szerepvállalás módosításáról Szalay-Bobrovniczky Kristóf tárcavezető előterjesztése alapján.

Eszerint

legfeljebb húsz – váltási időszakban negyven – katona teljesítene szolgálatot az Iszlám Állam elleni nemzetközi hadműveletekben. A megbízatás a katonáknak 2025. december 31-ig szól

A javaslatról várhatóan még idén dönt az Országgyűlés – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a NATO kollektív védelmi feladataiban, a terrorizmus elleni közös fellépéséhez a szövetség megbecsült tagjaként Magyarország továbbra is hozzájárul.

Emlékeztettek, hogy a Magyar Honvédség katonái 2015. augusztus 25. óta szolgálnak Irak kurd régiójában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi művelet keretében.

Forrás: Index

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Pegero: ez megint kicsit ellent mond minden eddiginek
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jáger laszló
A technika ma már +engedi hogy SZBK itthonról is moderáljon,mentoráljon ,levezényeljen 1 iraki hadműveletet
Nem kell ezért 20 embernek Irakba bumlizni!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Menőmanó
MZP a miniszterelnök?
Úgy volt, hogy ő küldi háborúba a fiainkat. Csak nem hazudtak?
De, mint mindig.
izéke
@Shikari: és azonnal belépni oroszországba,ugye kis bolsevik :))))
Aki Én
@Pegero: ez megint kicsit ellent mond minden eddiginek
jáger laszló
Nevetséges
20 magyar katona Irakban az Iszlám Állam LN!
Fogjuk fel tehát viccnek!!!
komolyan...
csak ennyi
barátilag
J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.