Az szomszédunkban dúló háború első pár hónapjában megmutatkozott, hogy Orbán Viktor nem utcai harcos többé, ám nem lett a béke apostola, és már nem önmaga harcostársa sem abban a szélmalomharcban melyet a rezsivel vívott Európa közepén.
A nindzsa (忍者) vagy sinobi (忍) a feudális társadalom "árnyharcosa" volt. A ellentétben a nindzsa a sötétség és a lopakodás mestere, aki inkább a ravaszságban, és gyilkosságban jártas.
A közvéleményben két fő kifejezés terjedt el:
Nindzsa: kínai kiejtés szerint a kandzsi első fele a nin jelenti a kitartást. A második fele a dzsa kiegészíti az előzőt, ebben az esetben személyt jelent.
Sinobi: japán kiejtés szerint Sinobi-no-mono amit sinobira rövidítünk. A nin kandzsi olvasata japánul kiejtve shinobi, a szó másik része pedig a személyt jelölő mono, a no partikula pedig összeköti a két főnevet.
A középkorban élt japánok is ismerték a nindzsák őseit, akik Kínából származnak. Első írásos említést létezésükről és harci viselkedésükről a kínai Szun-ce A háború művészete című könyvében tesz.
2018-ban Chuck Norrissal találkozott, amikor elvitte a 78 éves akciósztárt és feleségét egy TEK-es edzésre, Orbán útközben megjegyezte, hogy
tudjátok, én inkább afféle utcai harcos vagyok, nem az elitből jövök.
Most pedig a keleti nyitás mintegy elhatározás, az utcai harcos szerep nindzsává transzformálódott.
Történelmileg a nindzsáknak 18 készséggel kellett rendelkeznie, amelyek a következők:
Seishinteki kjójó – spirituális finomítás
Taidzsucu – fegyvertelen harc
Kendzsucu – kard technikák
Bódzsucu – bot technikák
Sódzsucu – lándzsa technikák
Naginatadzsucu – Naginata technikák
Kusarigamadzsucu – kusarigama technikák
Shurikendzsucu – dobálható fegyverek technikái
Kajakudzsucu – pirotechnika, tűzszerészet
Hensódzsucu – álruhában való megszemélyesítés
Shinobi-IRI – lopakodás és belépés módszerek
Badzsucu – lovaglás
Szui-ren – víz képzés
Bórjaku – taktika
Csoho – kémkedés
Intondzsucu – menekülés és elhallgatás
Tenmon – meteorológia
Csi-mon – földrajz
Ha már Ázsia felé fordult a kormány, akkor szerencsésebb lehetett volna a szamurájokat elővenni, ugyanis ők olyan harcosok, akik az uralkodó császárt vagy sógunátust szolgálják, anélkül, hogy díjat kérnének a szolgálatukért.
A nindzsák felbérelt zsoldosok, akik bárkit hajlandóak lennének szolgálni, aki hajlandó fizetni nekik a kért árat a szolgálataikért cserébe.
Így maga a nindzsa szó nem pejoratív, de történelmileg nem az elvhű tisztességes harcosok voltak, mint a szamurájok, akik saját kultúrájukat alakították ki, amely egész Japánra nagy hatással volt és van.
Ez a kultúra jelenleg is magába foglalja a japán tea kultúrát, a monokróm (egy színű) tintával való festészetet, sziklakertek építését és líra írást is. Kínai mintára épültek. Zen buddhista szerzetesek mutatták meg nekik és engedélyezték számukra a terjesztését a nagy érdeklődésre való tekintettel.
Hiszen a nindzsák nem mások, mint lesből, lopakodva támadó, bárki által felbérelhető hidegvérű és sokszor elvtelen bérgyilkosok.
Cikkünk véleménycikk, mely nem feltétlenül tükrözi a Propeller.hu szerkesztőségének és munkatársainak az álláspontját, a cikk szerzője újságíró, közgazdász és a jelenkor politikai változásainak kutatásával foglalkozó történész.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Te vagy minden témánál az első, te unalmas baromarcú balfasz.
Még lájkolod is magad azonnal, akkora balfasz vagy. Ezzel mindent el is árulva magadról és a rólad kialakult véleményről.
Mondjuk akit egész kicsi kora óta utálat vesz körül, annak vén hülye fejjel sem tűnik fel.
Szamuráj kormány mégsem lehet, hiszen a szamurájok ha becstelenséget követtek el, akkor a szamuráj erkölcs megköveteltte a szeppukut (harrakiri).
Egyébként a meghatározás a kormány/orbán/fideSS tevékenységére tökéletesen illik.Nem csak a fizikai gyilkolás -gyilkolás, az a verbális is- amit most éppen az Eu, az unió bizottsága(kormány) -és vezetője ellen elkövetnek a gyalázatos plakátjukkal. Az volt 2022-ben az ellenzék kiplakátolása bohócként, háború pártiként, az volt a gyurcsány , soros ellen folytatott karaktergyilkosság is!
Na, erről ennyit- az a hülye Freund , hogy ismét ott lappang orbán agyában-és kimondatja vele az igazságot!
A kihirdetett vészhelyzetek sora csak annyit változtatott a rendszeren, hogy a nindzsa már az udvari bolond szerepét is magához vonta.
Új hozzászólás