A hétfő este megjelent Magyar Közlönyben kihirdették az NMHH és a közmédia 2024-es költségvetését, amit egyébként november 21-én fogadott el az országgyűlés – írja a 24.hu.

Orbánék hihetetlen összeget költenek jövőre a lakájmédiára: Egyszáznegyvenkettőmilliárd-ötvennyolcmillió-ötszázezer forintot vernek el rá

Ennek megfelelően jövőre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ötvenhétmilliárd-hétszázötvenmillió forintból gazdálkodhat.

Az MTVA 2024-es büdzséjének főösszegét „142 058,5 millió Ft-ban, azaz egyszáznegyvenkettőmilliárd-ötvennyolcmillió-ötszázezer forintban” határozták meg.

Az MTVA-nál személyi juttatásokra és járulékokra több mint 28 milliárdot (28 402,7 millió forint) fordítanak majd. Az MTVA bevételi oldalában érdekesség, hogy „közszolgálati hozzájárulás” címen 126,2 milliárd folyik be a szervezethez, de jövőre számítanak több mint hétmilliárd forintnyi „kereskedelmi, vagyongazdálkodási és egyéb” bevétellel is.

Mivel a 2023-as büdzsében „126 577,3 millió forint, azaz egyszázhuszonhatmilliárdötszázhetvenhétmillió-háromszázezer forint” szerepelt, így a következő – választási – évre több mint 15 milliárddal növekedett az elkölthető forrás.

Ez az összeg 2010-ben még csak 64 milliárd forint volt, azóta jóval több mint a duplájára nőtt a közmédia költségvetése.

Forrás: 24.hu
Jogerős ítélet: bűnös!
Nagyvilág - 2024. March 1., 15:45
Jogerős ítélet: bűnös!
Nem seperhet utcát a külföldi vendégmunkás
Itthon - 2024. March 1., 14:16
Nem seperhet utcát a külföldi vendégmunkás
Kórházba került Ferenc pápa
Nagyvilág - 2024. March 1., 15:10
Kórházba került Ferenc pápa

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Menőmanó
És ezek ugatják tele a médiát az ellenzék külfödről kapott 3 milliárdja miatt. Jövőre már ez sem lesz, vagyis

ellenzék: 0 Ft
fidesz: 142 058 500 000 Ft

Fidkányok látják a különbséget? Mintha a 100 m-es futáson ti 99 m-ről rajtolnátok.
Tisztességes versenyen a pályára se engednének be benneteket szarháziak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Aki Én: Gyógyíttasd magadat, gyagyás, ott az elmeosztályon!
Aki Én
@ómió: Szánalmas beteg egysíkú csicska vagy :(
ómió
@Aki Én: Ilyennek látod magadat mindig a tükörben és olyankor mindig másokra hazudod!?
csak úgy....
a kuka,ingyenélö bohár danikat meg is köll fizetni..
telegdilaci
@Horizont:Itt nincs demokrácia szólásszabadság még úgysem amikor a kormány közpénzből támogatja a közmédiát miközben média fölényben vannak,nem egyenlőek az esélyek az ellenzékkel,mivel a kormány maga alá gyűrte a Médiákat,és a nyomtatott sajtó többségét,amivel tudja manipulálni riogatni uszítani a hiszékeny Embereket,az ellenzéki pártok ellen!
Nessy
Jön a "tisztességes" választási kampány! Nálunk nem a kormánypárt kampányol, hanem a kormány, sok milliárd közpénzből!Talán majd jövőre is az utolsó napon kap az ellenzék pártonként 5 azaz öt percet, mint legutóbb! Vannak, akik ezt korrektnek tartják!,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.