A külügyminiszter Ghánából utazott Csádba, a gépe azonban helyi idő szerint hétkor indult.
Így aztán korábbi misére volt szükség, mint ahogy az Ghánában szokás.
„Ebenezer atya készséggel állt a rendelkezésünkre: reggel hat órakor csak a magyar delegációnak celebrálta a misét, hogy ne maradjon ki egyetlen rorate sem az adventi időszakban.”
-írta a külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Forrás: 444.hu
42 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nahát, ilyen öreg vagy? Én még csak 70! :))
Amúgy jó reggelt, és, igen, megérjük. Tudni nem tudom, csak érzem, de azt erősen.
Úgy döntöttem, nem először, csak nem mindig tartom be, hogy a jövőben kizárólag akkor megyek tüntetni, ha az ellenzéki pártok kormányváltó megmozdulásra hívnak minket, illetve a gyerekekért, mert értük, velük, muszáj. Olyan érettek , céltudatosak, elszántak, jól szervezettek, hogy, amikor köztük vagyok, nem ismerek lehetetlent. Nem egyszer gyalogoltam velük végig fél Budapestet, tapasztalatból beszélek.
Igen, bízni kell, és sokszor, nagyon sokszor elképzelni egy olyan Magyarországot, amelyben jó élni. Minél többen, minél többször látjuk magunk előtt, annál valószínűbb, hogy valóra is válik.
Még valami: állítólag Jézus reinkarnációja megszületett. Nagy szeretettel kell védeni, hogy el ne tudják pusztítani.
Legyen nagyon szép napod!
Köszönöm, neked is, és jó egészséget kívánok a jövőben is!
Visszatértem, mert foglalkoztat egy gondolat: megbántottalak az öreg jelzővel? Egyidősek vagyunk, magamat sem tartom öregnek, ott vannak a nevetőjelek, mégis rossz érzés fogott el: talán idézőjelbe kellett volna tennem. Ha rosszul esett, megkövetlek.
Új hozzászólás