Európai parlamenti (EP-) képviselők egy a Soros-hálózathoz tartozó csoportja azon dolgozik, hogy a Magyarországnak járó 22 milliárd eurót Ukrajna kapja, továbbá őket támogatják a magyar ellenzéki képviselők is – jelentette ki az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 pénteki műsorában.
Fotó: Soros memes
Pindroch Tamás azt mondta, ők is "Soros érdekeit nézik", és a többi között azon dolgoznak, hogy a pedagógusok se kapjanak béremelést.
A vezető elemző szerint az Európai Unió kettős mércét alkalmaz, a baloldal ugyanis sárba tiporhatja a jogállamiságot és a sajtószabadságot, miközben a szuverenista magyar kormánnyal szemben minden eszközt megragad, hogy ellehetetlenítse.
Pindroch Tamás ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az új, Donald Tusk vezette lengyel kormány egyik első intézkedéseként felmentette a lengyel köztelevízió, valamint a médiahatóság vezetőjét, továbbá le is állt az egyik csatorna adása.
A vezető elemző úgy vélekedett: érdekes, hogy Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, aki rendszeresen bírálja a magyar kormányt, csendben van, amikor a rendőrség foglalja el a lengyel köztévét. Sőt, az új lengyel igazságügyi miniszterrel, Adam Bodnarral tartott közös sajtótájékoztatót, aki korábban a Soros-hálózatnak dolgozott és sokat tett Lengyelország elítéléséért.
Hozzátette: Soros György az elmúlt években erőteljes médiafelvásárlásba kezdett Lengyelországban, a lengyel sajtó jelentős része pedig német és amerikai tulajdonban van, ami megfigyelhető a lengyel választás eredményén. A voksolás tétje ugyanis az volt, hogy a szuverenista erők vagy a föderalisták, az európai egyesült államok támogatói alakíthatnak kormányt Lengyelországban.
43 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Úgy legyen.
Ezzel sokan vagyunk így. Ilyenkor csak +jeleket teszek ki a tetszésem, egyetértésem jezéseként, vagy egy-egy szóval kommentálom, többre nincs szükség.
A + akkor is jó megoldás számomra, amikor valaki nálam sokkal jobban ki tudja fejteni azt az álláspontot, amit egyébként magam is képviselek, vagy a szavak kevésnek bizonyulnának.
Szóval, nem kell mindig beszélni, pedig azt nagyon szeretek. :))
Amúgy a lényegre , a gondolat erejére a válaszom: mátrix.
Új hozzászólás