Engedményeket készítenek elő.

Financial Times: Brüsszel hajlandó meghajolni Orbán követelései előtt, csak küldhessenek végre támogatást Ukrajnának

Kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán 

Brüsszel engedményeket készít elő Orbán Viktornak az ukrajnai segélyek ügyében – idézi a Financial Times értesülését az Index. A lap szerint:

A magyar miniszterelnök a Kijevnek szánt 50 milliárd eurós támogatási csomag 2025-ös felülvizsgálatát kéri vétójának visszavonásáért, az Európai Bizottság magas rangú tisztviselői pedig úgy látják, Brüsszel hajlandó meghajolni egyes követelések előtt.

Négy évre egyenlően elosztva, évi 12,5 milliárdos részletekben kaphatná meg Ukrajna azt az 50 milliárd eurós támogatást, amelyet Orbán Viktor egyedüliként vétózott meg decemberben. A kérdés sürgető, hiszen az amerikai kongresszusban kialakult patthelyzet miatt Washington Kijevnek nyújtott támogatása is bizonytalan.

Az uniós tisztviselők beszámolóira hivatkozó újság szerint a bizottság nyitott Orbán Viktor meggyőzése érdekében ejteni vétóját, és 2025-ben lehetőséget adni a magyar miniszterelnöknek arra, hogy félúton leállítsa a finanszírozási megállapodást. Az engedmény értelmében ugyanis az unió jövőre felülvizsgálná a négyéves támogatási csomagot, és értékelné, hogy Ukrajnának továbbra is szüksége van-e a pénzre, valamint hogy teljesítette-e a támogatáshoz szükséges követelményeket.

Forrás: Index.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
A megoldás a 7-es cikkely végigvitele és a szavazat megvonás!
Hülye az EU, ha egy bűnözőtől hagyja magát megzsarolni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@KisTehen: Nem jönnek tovább? Gondolom ezt mondta a Krím elfoglalása után is. Nem jönnek tovább, csak a Krímet akarátk, mi? Európa és a Nyugat gyakorlatilag hagyta, hogy elfoglalja Putyin a Krímet. És mi lett az eredménye? Megelégedett vele Putyin? Nem. Megindult Kijev ellen. A krími esetből tanulva megtanulhattad volna, hogy Putyin addig megy amíg ellenálásba nem ütközik. De ha enyiből sem tanulsz, akkor több szót fecsérelni a témára.
Péter2
@Maccska: Lassan nektek mindegy lesz, hogy uniós tagok lesztek vagy nem , mert felgyorsították a 7 cikkelybe való büntetőeljárást ami hamarabb zajlik le mint gondolnátok , és megvonják a kormányod szavazati jogát , de ez mellett , hogy megtörténjen minél előbb aláírást gyűjtenek ami a jövő péntekig lehet , pár napja kezdték , de már 110 alá is írták , azért ez nem semmi , valahogy sem a liberálisok közt nem vagytok népszerűek , de a jobboldali konzervatívok között sem , ahol útilaput kötöttek a kormányod talpa alá . azért ez sem semmi az unió 2 legnagyobb pártcsaládjában mondhatjuk az uniós parlamenti képviselők több mint 80 % teljes egészben elutasít benneteket . Úgy , hogy mindegy hol vagytok , de ki is léptethetnek benneteket , lassú folyamat , de nem tart 4 évnél tovább , lehet nem kell megvárnotok a 10 évet .
Péter2
@Maccska: Ne , hogy azt hidd , hogy putyin egyedül irányít , ott vannak a hatalmon tartó oligarchák , és katonai vezetők , Tételezzük fel , hogy pl putyin meghalna holnap , változna valami , semmi , meg sem tudnánk , mert ebben a helyzetben az alteregója lépne mint bábu a helyére ! Indiai nép után az orosz a legmegbízhatatlanabb nép a földön , még a cigányok is megbízhatóbbak .
bence
Csak azt nem értem , hogy Brüsszelnek miért kell ehhez orbán ?! Már régen meg kellett volna tőle vonni a szavazati jogot !
csak úgy....
ebböl is csak azt szerette volna kihozni (jó pénzért) az index, hogy brüsszel 0rbán elött hajlong állítólag, ami nem is igaz! :) @KisTehen: @Maccska: benneteket meg fognak enni a kínaiak!
human
@Béla333: A valódi megoldás az lenne, ha holnap eltakarítanánk ezt a bagázst. De hát ugye az túl radikális lenne, meg hát a kutyát is ki kell vinni sétálni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.