A bérnővérek kitiltása miatt kerültek válságba az állami kórházak, csak jelentős béremeléssel lehet megtartani az egészségügyi szakdolgozókat – írja közleményében a DK egészségügyi árnyékminisztere.

"Csak ez mentheti meg" az Orbán-kormánytól az összeomlóban lévő egészségügyet – itt a DK receptje
Orbán Viktor a Covid alatt Kínából rendelt lélegeztetőgépekkel. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Dr. Komáromi Zoltán felidzéki, már két hét alatt súlyos ellátási gondokat okozott az Orbán-kormány több nagy budapesti kórházban azzal, hogy betiltották a bérnővérek alkalmazását.

A kiesett munkaerőt nem pótolták, így egyre kevesebb szakember látja el a kórházi betegeket. Emiatt ágyszámokat kellett csökkenteni, részlegeket kellett bezárni, a betegeket pedig másik – ugyancsak túlterhelt – kórházakba irányították. Ráadásul ezzel az átgondolatlan intézkedéssel több ezer, méltatlanul alulfizetett ápolót is megfosztottak kiegészítő jövedelmétől

- írja.

Az ellenzéki politikus szerint csak a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulata állíthatja meg az állami egészségügy összeomlását:

megszorítások helyett nagyarányú béremeléssel kell az egészségügyi dolgozókat megtartani az állami kórházakban. Nem fogjuk hagyni, hogy az Orbán-kormány az állami egészségügy szándékos tönkre tételével a milliárdos egészségügyi befektetők fizetős magánkórházaiba terelje a magyarokat.

"Mindenható vállalati profit helyett bér- és nyugdíjemeléseket, magánkórházak helyett erős állami egészségügyet, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk" – hangoztatta jelszavait a DK-s árnyékminiszter.

Forrás: OS-MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

izéke
@Shikari: na hát újra itt vagy? Hiányoztál mint orbánból a tisztesség :)))))) @ kreténtehén elárulom,hogy Győr,Szombathely,Sopron környékén már dolgoznak filippin nővérek,azok pótlására,akik átjárnak az osztrákokhoz. Csak ezt nem veri nagydobra orbán
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
@KisTehen: Idióta! Emberek életével, egészségével nem viccelődik értelmes ember!
izéke
@Shikari: na hát újra itt vagy? Hiányoztál mint orbánból a tisztesség :)))))) @ kreténtehén elárulom,hogy Győr,Szombathely,Sopron környékén már dolgoznak filippin nővérek,azok pótlására,akik átjárnak az osztrákokhoz. Csak ezt nem veri nagydobra orbán
Pusztai
Nem értem az ellenzéket miért nem szedik elő a geczicsürhe 2010 előtti eü ámokfutását és állítják szembe a mostani gazemberséggel!!
Akkor azt kajbáltak és sztrájkoltattak: eü nem üzlet!
2010 után hirtelen az lett és az állmi eü-t lerohasztják, magánba menjenek a a fideszmaffiózók intézményeibe,- ami ellen tíltakoztak, növelni a vagyonukat a szegény ember kárára.
Ja és oda az alkalmankénti 300 Fz vizitdíj, lett helyette kb 4,5 millió embernek 11,400 ft eü havidíj, állandó vizitdíj.
Aki Én
@Shikari: ,,Tényleg, a hazudozó, tolvaj, ostoba, hungarofób horda terrorista vezetője lehet csak a megoldás."

Hmmm..., akkor mindent értek.
Ezért tartjátok hatalmon a magyarok kárára.
Nyírfa
" Nem fogjuk hagyni, hogy az Orbán-kormány az állami egészségügy szándékos tönkre tételével a milliárdos egészségügyi befektetők fizetős magánkórházaiba terelje a magyarokat. "

Már hagytátok. Nemcsak a kormányunk szégyen Magyarországra nézve, hanem az ellenzéke is, hogy a társadalom passzivitásáról már ne is beszéljek.
lusta
Ideje lenne észrevenni, hogy a nemzethy matyar gyapjasok a 300 forintos vizitdíj helyett inkább fizetnek tízezreket, ha meg nem tudnak fizetni, akkor inkább meghalnak.
Kovács Máté
Amihez a Fideszben ülő komcsik hozzányúlnak ott minden szétesik.
Kovács Máté
@Őrnagy: Engem nem érdekel,hogy a Fideszben ülő komcsik hova nyúlnak és mikor teszik ezt.A másik oldali komcsi,hogy mit csinál a szarkupacával az az ő dolga,én szarom le.Én tudom kire szavazok.
Kovács Máté
@Őrnagy: Bízom benne,hogy nem lesz olyan hosszú idő belőle,az idei választás megmutatja majd a jelenlegi erőviszonyokat.Utána könnyebb lesz elemzéseket is végezni.
Pusztai
"a fidesz komcsik komcsiznak élen a főspermával, aki komcsi bölcsőbe született ott nevelkedett komcsiként szocializálódott, és úgy is élt vagy 30 évig.
Látszik, segédei mind komcsik voltak."
...
Komcsizóknak 1 komment régebbről: "Komcsizóknak: ...meg kell nézni a felcsuti székháztolvaj életútját, bele született a komcsi bölcsőbe, komcsi környezetben szocializálódott, komcsik idején tanult jogi egyetemen a disznóól mellől, maga szerint is max traktoros lehetne ma, szerencsés időben járt egyetemre, mert ma már nem tanulhatna, és ez a bélféreg és szaros seggében lévők komcsiznak?
...És csattanó: eddig egyetlen kormány volt 33 éve, améknek minden tagja komcsipárti sőt funkci volt az a sperma 2010-es kormánya volt. Egyedül a fidesz nem szavazza meg 20 éve az ügynöktörvényt.
..És a fideszgyökereknek van bőr a pofájukon komcsizni.
A geczi az országot a komcsi Kínával társítja, vagy komcsi hatalmi álmokat szövő orosz Putyin seggébe búvik és onnan kajbál, amivel hazaárulóvá, mindenki által utált Európa csótányává vált.
---Hasonló a helyzet a Sorosozásra, szemkilövetésre, eladósításra, csődözésre, mind a fideszre jellemző vagy ők követték el, 100x erősebben lehet a szart visszalapátolni a fideszmaffiára és keresztapáira."
..
Pusztai
Fideszhúgyagyu lábasfejű faszparaszt trollok kíméljenek, leszarom őket!! Magasról!
Olvasni-értelmezni sem tudnak, csak személyeskedni, - erre ejakulálnak, nekik ez a sex,-
Szégyenérzetük nulla, bármit hazudnak, mocskolnak, besároznak csakhogy igazolják:
igazi kretén agymosott fideszhúgyagyuak.
www.kepfeltoltes.eu/images/2023/09/27/447fideszfasz.jpg
www.kepfeltoltes.eu/images/2023/09/27/859hulye_fideszes.jpg
www.kepfeltoltes.eu/images/2023/09/27/810abortusz.jpg
fergeteg
Ismét sápítoznak a sorosköcsögök.
Aki Én
@fergeteg: @Őrnagy: Bbbrrr, húúú de ostobák vagytok, jesszusom.
@Őrnagy: Ma különösen túltolod magad, te agyhalott gyagyás.
Pusztai
@Aki Én: Nem semmi ahogy helyből nekifutás nélkül mutatják be miyen kretén hülyék, amit persze az ostobák nem vesznek észre mert ők hülyék és azt fel sem fogják, mert annyira segghülyék.
Asse semmi ezeknek a faszparasztoknak a személyeskedés a sex, és ezt nyíltan kiteszik nagyközönség elé.
Már fapina sem jut nekik!!
A kecske elrohan!
Aki Én
@Őrnagy: ...te egy eszelős vagy. Néha olvasd vissza magad, különös tekintettel a stílusra.
TE EGY KOMPLETT ESZELŐS VAGY!
Ennyi.
Pusztai
@Aki Én 11h17: tragédia. Minősíthetetlen hangnemben trollkodik és Ott a válasz cáfolat egy régebbi hazugságára erre ez a fasz kretén azondja nem tudják cáfolni, csak személyeskednek.
Olyan mint a geczi.
6 x bukott választáson - világcsúcs,- de Gyurcsányt bukottazza aki 1x lemondott.
Gondolj bele ebbe a párhuzamba!
MO legnagyobb kretén politikus gazemebre tökre és a Propi legostobább balfasz idiótája közöt szinte nincs különbség.
Jót röhögök az ilyen kreténeken.
izéke
@Őrnagy: figyelj bőrenagy,ilyen idiótákat keresnek honvédelmi oktatónak,pont megfelelnél minden kitételnek,meg a pedofilizmusnak is :))) azzal több pénzt keresnél és kiélhetnéd a beteges vágyaidat a fideszes lárvákon ;))))
Aki Én
@Őrnagy: hopp, hopp...
Táncolj csicska!!!
jáger laszló
Az eü mostanság Orbán lélegeztetőgépén vegetál
Ki tudja még meddig!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
Lepényleső
A különböző fegyveresek akik papíron értünk vannak,itt mindent pótolnak,és simán meg is oldanak,...hogy e közben
akár száz ezren is halhatnak...,nem lenne új a felettünk lévő napnak,hiszen példáért oly távolra hazánkban sem kell
visszanyúlnia annak,aki szinte tükörben látja a mai napokat azokkal amikor sok honfitársunk ilyenek miatt haltak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.