A PM bejelentette, hogy újabb 78 milliárd forint többlettámogatást utal a kormány az önkormányzatoknak.
Januártól a kormány 32,2 százalékkal emeli a tanárok és óvónők fizetését. Az intézkedéssel egyidejűleg a kormány az önkormányzatoknak is többlettámogatást folyósít a béremelések zavartalan kifizetése érdekében
- jelentette be szerdai közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).
A települések így 78,2 milliárd forint többlettámogatáshoz jutnak, a köznevelési és szociális intézmények 63,5 milliárd forint pluszjuttatást kapnak februárban.
A kormány 2024-től több lépésben emeli a tanárok és óvónők bérét, amelynek részeként többletforrást biztosít valamennyi fenntartó számára.
A döntés értelmében valamennyi egyházi, nem állami humán fenntartó és önkormányzat többlettámogatást kap a köznevelési és gyermekjóléti területeken. A köznevelési nem állami fenntartók 61,9 milliárd forint többlettámogatásban részesülnek, míg a nem állami szociális, gyermekvédelmi szolgáltatók mintegy 1,6 milliárd forint többlettámogatást kapnak. A települési önkormányzatok mintegy 78,2 milliárd forint többlettámogatásra lesznek jogosultak, amelyből a Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi kerületek 9,5 milliárd forint támogatáshoz jutnak – ismertette a PM.
Nem ez az első többlettámogatás az önkormányzatoknak az idei évben: január első felében 69,3 milliárd forintot kaptak a települések a megemelt minimálbér és garantált bárminimum kifizetéséhez. A kiegészítéseken túl a kormány továbbra is kiemelten támogatja az önkormányzatokat: kötelező feladataik ellátására 2024-ben mintegy 1050 milliárd forint támogatást kapnak – erősítette meg közleményében a minisztérium.
A fajlagos támogatási összegek változása a kormany.hu honlapon elérhető – hívta fel a figyelmet a PM.
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
444.hu/2024/01/24/hiaba-a-90-milliardos-konszolidacio-tobb-mint-60-milliard-forint-adossaggal-zartak-az-evet-a-magyar-korhazak
Kinyílt a bőségszaru és ömlik a zsozsó!!
Gyurcsány a késébe dől ennek hallatán!!??
Vagy ő már ezt régebben kérte!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
amikor anyád befejezi a szopást a sarkon.
Új hozzászólás