Minden eszközt megragad Hadházy Ákos és Heindl Péter azért, hogy hivatalosan bebizonyosodjon: a magyar választások nem tiszták és demokratikusak.

A hazai "patyomkin demokráciában szabadon szétlopható milliárdok" miatt a strassbourgi bíróságig megy Hadházy

Fotó: Kormány.hu

Európának tudni kell, hogy ha a magyar választások nem tiszták és demokratikusak, akkor bizony az EGÉSZ EU-s választás sem lesz tiszta és demokratikus. Erről hajlamosak az EU-ban is megfelejtkezni, ezért a Kétfarkú Kutyapárttal és Heindl Péter jogásszal, aktivistával együtt megpróbáljuk egy beadvánnyal emlékeztetni őket erre.

Nyilvánvaló ugyanis, hogy most zajló, adófizetői milliárdokból fizetett "fütyülős" kampány (is) súlyosan veszélyezteti a választók kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz való jogát, ezzel az elkövetkező EU-s választás demokratikus voltát is. Az erről szóló beadványt először a "Nemzeti Választási Bizottsághoz" adjuk be, mert a patyomkin demokráciánk szabályai szerint így kell tennünk. Persze el fogják utasítani arra a cinikus törvényre hivatkozva, hogy a "kampányidőszak" csak a választások előtti 50 napban van és ők csak azzal az időszakkal tudnak foglalkozni (miközben a propaganda lényege éppen az, hogy adófizetői pénzből FOLYAMATOSAN kampányolnak – nincs olyan, hogy 51 nappal a választás előtt nem lehet befolyásolni bűnös módon a választások tisztaságát, 49 nappal előte pedig már lehet)

- számol be posztjában Hadházy Ákos.

A lényeg azonban az, hogy a "Választási Bizottsághoz" beadott beadványon nem tudnak sokáig ülni. Pár nap alatt kell elkaszálnia a kamu "választási bizottságnak", a Kúriának és a kamu "alkotmánybíróságnak" is. Ezután viszont meg lehet próbálni az ügyet a strassbourgi bíróság elé vinni, ahol van esély kimondatni azt, ami amúgy nyílvánvaló: Magyarországon sérül az állampolgárok kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz és ezáltal a demokratikus választásokhoz való joga.

Persze fontos tudni, vésse mindenki jól az eszébe: az EU NEM FOGJA TUDNI HELYETTÜNK visszaállítani a demokráciát Magyarországon. (legjobb esetben is csak annyi várható el tőle -mert csak erre van eszköze-, hogy ne finanszírozza tovább az Orbán-rendszert a szabadon szétlopható euró milliárdokkal

- hangsúlyozza az ellenzéki politikus.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
A Bajnai Gordon nem való a politikába,mert van gerince!Aki oda való annak vagy nincs vagy előtte a ruhatárban leadja,mert nyomja az üveg-zsebét!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pusztai
@Nyírfa: o))
60 % százalék!!!

Sift 5 az % !!
balos
A Bajnai Gordon nem való a politikába,mert van gerince!Aki oda való annak vagy nincs vagy előtte a ruhatárban leadja,mert nyomja az üveg-zsebét!
Nyírfa
@Pusztai: 12.27 :))) Nem gondoltam,hogy rejtvényt kell fejteni.
Peller Anikó
@Béla333: Túl sokat gondolkodsz már megint a siffer agyával hülyegyerek.

Kivel akarsz kormányt buktatni ismét és ismét? 5%-os pártokkal sem ment akkor most majd amikor már 2 % is csak nagyítóval található? A vágyaidat te már képtelen vagy fékezni és mindig a fidesz malmára hajtod a vizet.

Nem fogod fel, hogy csak egy masszív tömeg lehet képes ellenállni a fidesz úthengernek?

Nem, hát nincs ennyi eszed, már 10 éve. És erre vagy büszke.

A kurvaéletbe béla kapjál már a fejedhez. A te vágyakozásaid egy normális, demokratikus választási rendszerben lehetnek helytállóak, de ez nem az te szerencsétlen nyomi.

A fideszt kell megtörni nem a gyurcsányt. Aztán lehet válogatni. De fideszt csak együtt lehet leállítani. Ha. Ha lehet valahogy.

Csak együtt te balfék. Mindenkire szükség van aki hajlandó rá. Hát még a legnagyobbra.
Béla333
@Peller Anikó: 15.51
Ha a 12.04-es beírásom zaklatott fel ennyire, ott nem a közelgő választásokról írtam.
Hiába toporzékolsz, addig, amíg a pártok (így a DK is!) nem a választók érdekeit nézi, hanem a sajátját, addig abban én nem leszek partner, hogy ezt szó nélkül lenyeljem!
Miért nem szavazta meg a DK 4 képviselője az Uniós szavazáson az O1G-t és bandáját elítélő határozatot? Ne tőlem kérd számon hogy miért nem tűröm az ilyeneket el, hanem kérd számot a DK/Gyurcsányon, hogy hogyan és miért képes ennyire szemen köpni az ellenzéki szavazókat!
Béla333
@Peller Anikó: 15.51
Ja! És még egy!
Vagy tisztességesen beszélj bárkivel, vagy fogd be a mocskos pofádat! Mit képzelsz te magadról?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.