Ellenzéki kezdeményezésre összehívta hétfőre az Országgyűlés rendkívüli ülését Kövér László házelnök.

Rendkívüli ülést hívott össze Kövér László
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) konferenciáján a budapesti Ensana Thermal Hotelben 2023. november 24-én. MTI/Máthé Zoltán

A napirendi javaslat szerint a tanácskozás 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Az ellenzéki frakciók közösen jegyzett levélben fordultak Kövér László házelnökhöz, amelyben rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezték, hogy az Országgyűlés döntést hozzon Svédország NATO-csatlakozásáról.

A kormány tagjai közül többen úgy nyilatkoztak, nincs szükség a rendkívüli ülésre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter például azt mondta, hamarosan úgyis rendes ülés lesz, ezért felesleges hamarabb összeülni.

Az ülést az MSZP kezdeményezte, összehívását támogatta a DK, a Momentum, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP képviselőcsoportja, valamint egy független képviselő.

Forrás: Index

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Nem véletlenül esik arra az időre, amikor kiheéyezett kormányülés is van.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Menőmanó: ma, 09:04 ♦ Az USA nem szokott finomkodni sokáig, és rövid időn belül kiossza a sallert kokit a dagadt gecinek és kleptokrata bandájának. Az USA a kettős adóztatást is felmondta, amit még a Kádár rendszerben kötöttek, pedig utána nagyon kapartak az illiberális seggfejek, hogy állítsák vissza, mindhiába.
Clavigo
@KisTehen: Máááá' meg megint kannabiszt kaptál a jászolba,,te szomorú marha. ..
justhpeter
@KisTehen: 09:23: Te olyan hatalmas Tehén vagy, hogy a világ összes nemzetközi mezőgazdasági kiállításá a Nagymarhák Nagydíját is elhoznád. Ha az USA egyet tüsszent Orbán és a NER kómába esik. Már az Unióban is a keri budiban van megszólalni lehetősége. ott is csak annyi: "úgyse megyek ki".
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 09:37 ☻ Lattmann Tamással (nemzetközi jogász) készült interjúban olvastam, hogy Magyarország nélkül is NATO-tag lehet Svédország. Az ezzel kapcsolatos szerződésben van egy passzus, ami lehetővé teszi. A törököket nem lehetett kihagyni, mert a török a második legnagyobb katonasággal rendelkezik, Magyarország viszont bakfitty, zéró. Eddig csak udvariasságból várták a magyar megszavazást. Orbán Svédországon fogja levezetni a frusztráltságát, megtiltja a rendkívüli ülést. Sajnos legjobban az istenadta nép ég. Akinek horror ÁFA, horror infláció, közeledő munkanélküliség a nem-migránsok miatt, Erasmus felrúgása, óvoda nincs, tanár nincs, minden lerohad ( kórház, közmű, közút, vasút, stb.) , te csak szüljél Magyar Anya!
kereső
@KisTehen: Én nem azonosulok ezzel a "magyar pártisággal", amely moszkva érdekeit szolgálja. Lehet "magyar" párti, ami a ti olvasatotokban orbán érdekeit jelenti- orbán meg orosz érdekeket szolgál, magyar pártiságként eladva.
NKF
Balos ,buznyákok! 2/3-ad van,hogy a picsába nem veszitek észre már 14 éve?
Kevesen vagytok mint lócitromba a "C" vitamin! Mondjuk nem örülök neki de Orbán azt csinál amit
akar! Vannak nagyon jó dolgai is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.