Ellenzéki kezdeményezésre összehívta hétfőre az Országgyűlés rendkívüli ülését Kövér László házelnök.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) konferenciáján a budapesti Ensana Thermal Hotelben 2023. november 24-én. MTI/Máthé Zoltán
A napirendi javaslat szerint a tanácskozás 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
Az ellenzéki frakciók közösen jegyzett levélben fordultak Kövér László házelnökhöz, amelyben rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezték, hogy az Országgyűlés döntést hozzon Svédország NATO-csatlakozásáról.
A kormány tagjai közül többen úgy nyilatkoztak, nincs szükség a rendkívüli ülésre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter például azt mondta, hamarosan úgyis rendes ülés lesz, ezért felesleges hamarabb összeülni.
Az ülést az MSZP kezdeményezte, összehívását támogatta a DK, a Momentum, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP képviselőcsoportja, valamint egy független képviselő.
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Először meghirdette az ellenzék által kezdeményezett ülést a házmester, aztán hogy legyen indok hogy miért is nem megy el a maffia csapat, hát összehívtak gyorsan egy kormányülést - vidékre. Hogy még véletlenül se tudjanak elmenni megszavazni a svéd NATO csatlakozást.
Fontos ám az irdőrend- mert az elqurvult sajtó is úgy tálalja az eseményeket, mintha a kormányülés összehivása előbb történt volna meg, mint a parlamenti.
Orbánnak-és azoknak a kormánytagoknak ez "ürügy"- hogy miért nem lesznek ott a parlamentben
Kövér február 1-én jelentette be az időpontot. Presmann USA nagykövet figyelmezetése pénteken látott napvilágot- mi szerint az USA nagyon reméli, hogy a svéd NATO csatlakozás ratifikációja megtörténik ezen a parlamenti ülésnapon. Ezek után jelentik be a kihelyezett kormányülést- amelynek egyik napirendi pontja, a svéd csatlakozás.
Közben megy a szózuhatag: a fideSS közli, hogy nem megy el a parlamentbe. Szijjártó közli, hogy várják a svéd miniszterelnököt- hiszen elment a törökökkhöz is. A fideSS parlamenti frakciója, azon túl, hogy nem el , közli, hogy akkor kerülhet sor a szavazásra, amint a svéd miniszterelnök Bpessten ezt megtárgyalta orbánnal. A svéd miniszterelnök közli, immár sokadjára, hogy a nato csatlakozásról nincs mit megtárgyalnia orbánnal, de szivesen jön Bpestre, amint a ratifikiácó megtörténik. Ezek úgy játszadoznak Magyarország biztonságát is érintő kérdésekkel, mint otthon a kisautójukkal- tologatják, néha druzsba pjotr felhúzza magát, mert ő lendkerekes autó . Európai és Nato szövetsegéseink meg néznek kia fejükből- hogyan teheti meg egy ország, hogy nem csak a saját, hanem immár Európa biztonságát is veszélyezetesse- miközben elárulja azt.
Na, itt tarunk most...kérdés, hogy az USA ad-e még haladékot, és már holnap nem élesiti-e a belengetett szankciókat Magyarország ellen.
Na, nem olyan "egyesélyes " ez a megszavazás. Mert lehetséges:
Orbán+kormánytagok megszavazzék, de frakció nem.
A frakció egy része megszavazza(kisebbik), a nagyobbik része nem- orbán igennel szavaz, de kövér nemmel,
Orbán nem szavazza meg- vagy ott sem lesz(minden "kényes "ügynél igy tesz) , kövér ellene szavaz, de a frakció többsége meg igennel.- és az ellenzéki szavazatokkal igy lesz meg a ratifikáció. Ahogyan orbán széljárásának majd megfelelő lesz.
Jelen állás szerint, a végső szavazásra a fideSS frakció csak a svéd miniszterelnök Bpesti látogatása után kerülhet sor- most ez a széljárás- mindenképpen Canossát akarnak járatni a svédekkel- azaz, orbán még nem tett le arról, hogy megalázza a svéd miniszterelnököt. Nagy kérdés, hogy az USA külügye, és a NATO nem kezdeményez-e egy telefont valamelyik éjszaka közepén- közvetlenül orbánnak- és mit mondanak majd a telefon másik végén. Na, és nagy kérdés, ki lesz a moderátor- mert ezt a telefont nem bizzák akárkire.
Na, majd meglássuk..."
Régi, talán már meg is kopott idézet: Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.
Soha egyetlen általuk összehívott ülsre nem mentek el a fidkányok. Nem ilyen hiábavaló dolgokra kéne pazarolni az energiájukat, de ezeknek csak erre futja, kétségbeejtő.
Orbán , addig húzom az időt a svéd NATO csatlakozással, amíg egy ekkora nagy lóf@szt nem tolnak fel a seggembe. Ráadásul Ikeás lesz, kismanók behordják, és odabent rakják össze, hogy sohase tudd kivenni!
twitter.com/juteszembe/status/1753833574883614964/photo/1
pestibulvar.hu/2024/02/02/az-usa-megelegelte-orban-packazasat-egyes-magyar-politikusok-meg-a-vagyonuknak-is-bucsut-inthetnek/
nepszava.us/bartus-laszlo-orban-nyakan-a-kotel/
A román cigány gecid kaphat egy életfogytiglan vagy még időben elmenekülhet a kínai vagy a ruszki haverjaihoz.
Kevesen vagytok mint lócitromba a "C" vitamin! Mondjuk nem örülök neki de Orbán azt csinál amit
akar! Vannak nagyon jó dolgai is!
Új hozzászólás