Az elnöki kegyelem nem visszavonható, szuverén döntés, aminek elvi – politikai – felelősségét a kormány viseli – mondta Hack Péter alkotmányjogász a köztársasági elnök kegyelmi döntésének kapcsán.

Alkotmányjogász: a jogbiztonságba vetett hit is sérült az elnöki kegyelemmel

Novák Katalin aláírta. Forrás: Facebook

Hack szerint jogilag egyértelmű helyzetet eredményezett Novák Katalin köztársasági elnök döntése, amivel K. Endre gyermekpszichológust, a bicskei gyermekotthon bűnpártolás miatt másodfokon elítélt igazgató helyettesét eljárási kegyelemben részesítette és mentesítette az ítélet jogkövetkezményei alól. A kegyelem nem visszavonható, végleges döntés, sem Novák Katalin, sem a későbbi elnökök, sem az országgyűlés nem írhatja felül, merthogy ezzel megsértené a jogbiztonságot – idézi Hack Péter alkotmányjogászt a Blikk.

Általában a kegyelmi döntés „nem arról szól”, hogy a köztársasági elnök felülbírálja a bíróság jogerős határozatát, amely egyébként már másodfokon is megszületett, és helybenhagyta az elsőfokú határozatot is – folytatta Hack, ugyanis „egy jogállamban a bíróság dönti el, hogy valaki bűnös, vagy nem”.

Az államfői kegyelem ugyan – a jog nyelvén mondva – „szuverén” döntés, de az elvi politikai felelősséget a kormány viseli, konkrétan az igazságügyi miniszter, aki felterjeszti és második körben ellenjegyzi azt – mondta Hack.

Az elnöki kegyelem inkább egyfajta társadalmi erkölcsi véleményt kellene, hogy tükrözzön, amellyel felülírja a bírósági döntést – tette hozzá. Másrészt az állampolgár jogbiztonságba vetett hite is sérült, aki ugyan bízott az állam szakszerű eljárásában, ám ez jelen esetben mégsem következett be, hiszen egy bíróság által szentesített döntés vált semmissé a kegyelmi határozattal – világított rá az ELTE tanszékvezetője, ám mivel Novák Katalin „szuverén” döntése nem támadható meg, az „erről az oldalról”, ilyen szempontból is védett.

A gondozására bízott gyerekeket hamis tanúzásra rábírni akaró, bűnpártoló pszichológus a bicskei gyermekotthon igazgató helyettese volt. Másodfokon 3 év 4 hónap börtönre ítélték, ám az elnöki határozat szerint nem csak a büntetését nem kell kitöltenie, de tiszta erkölcsi bizonyítványt is kaphat, nyugodtan praktizálhat és dolgozhat gyerekek között is – mondta a Blikknek Hack. Mostantól csak a rendőrségi aktákban szerepel a büntetése, így adott esetben visszaesőként állhat bíróság elé

Forrás: Blikk

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SÍva
Most kellett volna "tökösnek" lenni hamár a polcra tettek és ez egyszer (hamár máskor nem szokásotok) kiállni az igazság mellett tűzön vízen át! De hát tudjuk milyenek a marionett bábuk! Csak akkor mozdul mindene ha a gazdája mozgatja a zsinórokat!
vacsi
Novák Katalin ezt a szégyent soha nem mossa le magáról!
RonaGyuri
Egy aktuális gondolat

A napokban újabb és újabb példáira derül fény Novák senki voltára

Belegondolva merült fel bennem: milyen elfoglalt lenne, ha Polt nem szabotálná el a NER-es gazemberek vizslatását! =))
Cherry
Nem ismer becsületet ez az OV rib@nc
Cherry
@Philip Marlowe: Tények egy retkes OV kurváról:?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.