A miniszterelnök szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében kijelentette, hogy szükség van a magyar gyermekvédelmi rendszer erősítésére, és a gyermekek védelmét szolgáló jogszabályokat át kell alakítani – írta meg a Blikk.

Új gyermekvédelmi csomag fejlesztésén dolgozik a magyar kormány

Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2024. február 17-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az alkotmánytól kezdve a miniszteri rendeletekig minden jogszabályt át kell fésülni és kiegészíteni a gyermekvédelem hatékonyabbá tétele érdekében.

A miniszterelnök a kegyelmi ügy kapcsán kifejtette, hogy az áldozatok sorsa kötelezi a kormányt a gyermekvédelmi intézmények vezetésének és felügyeletének megerősítésére, valamint az ott dolgozókra vonatkozó előírások és korlátozások szigorítására. Ezen intézkedések mellett egy új gyermekvédelmi törvénycsomagot is be kívánnak nyújtani az Országgyűlésnek.

A Blikk szerint Orbán sürgető feladatként kezeli az új köztársasági elnök megválasztását, és arra kérte a kormánypárti frakciókat, hogy Novák Katalin köztársasági elnök távozásának napján kezdeményezzék az új elnök megválasztásához vezető eljárást. 

Forrás: Blikk

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Nesze semmi, fogd meg jól!
Ez lesz Orbánék jogászkodásából, hogy az ő szavaival éljek.
Olyan törvényeket fognak hozni ami mellett simán fel tudnak majd menteni újabb bűnösöket. De ez is csak a felszín. Pénz és szakember kellene a gyerekvédelemhez. Erre pedig Orbán nem foga adni. Inkább beletankolja Mészháros stróman úr jachtjába.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lusta
@Maccska: Magyarországnak nincs alkotmánya. Ez az alapizé tákolmány nem alkotmány.
Horizont
@Maccska: Hol van alkotmánya Magyarországnak???
Ennyire hülye vagy még ezt se tudod???
orbánnak Alaptörvénye van.
Horizont
@lusta: Hová lett a piszkos macskosz :D
lusta
@Horizont: 1. Nem tudom.
2. Nem hiányzik.
3. Az állatkertünken, a vizes és szárazföldieknek most tartanak eligazítást a szombati maffia gyűlésen elhangzottak megfelelő tálalásáról.
mackoka46
Védik a gyerekeket erőszak közben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok