Havasi szerint „egyelőre nem tudunk bejelentést tenni, néhány napot még várni kell”.

Orbán sajtófőnöke megszólalt Ulf Kristersson látogatásáról és a Gripen-vásárlásrólillusztráció – JAS-39 Gripen/MTI/HM Zrínyi Nonprofit Kft./honvedelem.hu/Snoj Péter

Orbán Viktor a szombati évértékelő beszédében a svéd NATO-csatlakozás ratifikálása kapcsán azt mondta:

Jó hír, hogy a Svédországgal fennálló vitánk lezárás felé közeledik. A svéd miniszterelnökkel fontos lépéseket tettünk, hogy a bizalmat újraépítsük. Afelé haladunk, hogy a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén ratifikálhatjuk Svédország NATO-csatlakozását.

Aztán vasárnap az Index azt írta: Ulf Kristersson miniszterelnöki látogatására mindeddig nem került sor, úgy tűnik, az elmúlt hetek tárgyalásainak hatására ezen a téren is sikerült előrelépni. Információik szerint a magyarországi svéd nagykövetség “már nagyon készül a kormányfő érkezésére, így a közeljövőben számítani lehet a látogatásra” – szemléz az atv.hu.

Az Index arról is beszámolt, hogy egy “óriási” katonai, hadiipari-megállapodásra is sor kerülhet, ami a Gripen-programot is érintheti.

A svéd miniszterelnök korábban valóban utalt a Gripenekre, ezen gépek szervizelésének a határideje nemsokára lejár, akár ezek megújításáról is szó lehet. A szerdai kormányülésen ugyanakkor kiemelt napirendi pont lesz ez a kérdés.

Mindennek kapcsán az atv.hu kérdésekkel fordult Orbán Viktor sajtófőnökéhez. Megkérdezték, hogy:

- Budapestre jön-e Ulf Kristersson?

- Orbán Viktor miniszterelnök és a svéd kormányfő megbeszéléseinek részét képezi-e egy hadiipari megállapodás, Gripen-vásárlás?

Erre Havasi Bertalan szűkszavúan csak ennyit válaszolt:

Egyelőre nem tudunk bejelentést tenni a témával kapcsolatban; erre még néhány napot várni kell.

Forrás: atv.hu, index.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
milyen vitái voltak a geczinek a svédekkel??
kereső
@Pusztai: Ne feledd, a svéd ügyészségen megvannak azok a dokumentumok, amelyek a Gripenek vásárlásához kötődő korrupciót feltárta- és érint magyarokat is, egy osztrák grófon keresztül. Polt , amikor a svédek felajánlották, hogy elkérheti a dokumentumokat hivatalos úton- nemet mondott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.