Ungár Péter, az LMP társelnök-frakcióvezetője közölte, hogy ne kampányoljon a budapestiek pénzén Karácsony Gergely. Ungár arról is beszélt szombaton, hogy Karácsony Gergely újabb és újabb gondolatai sokszor ellentmondanak a korábbiaknak, így "lekövethetetlenek".

Véget kell vetni annak, hogy Karácsony Gergely főpolgármester politikai kampányt folytat a budapestiek pénzén

- jelentette ki Ungár Péter, az LMP társelnöke szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Karácsony Gergely akkora gyomrost kapott, hogy az a Holdról is látszik

Ungár Péter és Karácsony Gergely 2018. május 8-án. Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás

A politikus közölte: az LMP szerint csak a mérték tekintetében van különbség a közpénzen folytatott, "Rogán Antal által irányított kormánypropaganda" és Karácsony Gergelynek a budapestiek pénzén folytatott politikai kampánya között.

Hozzátette, ezért is hiányolják, hogy Karácsony Gergely még nem írta alá Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt Tiszta Budapest elnevezésű kezdeményezését, amelyben szerepel, hogy politikai hirdetésekre tilos közpénzt használni.

Ungár Péter azt mondta:

az elmúlt napokban beindult a kampány, ám Karácsony Gergely újabb és újabb gondolatai, amelyek sokszor ellentmondanak a korábbiaknak, "lekövethetetlenek".

Ugyanakkor az LMP nevében örömét fejezte ki, hogy a városvezető meggondolta magát, és mégiscsak lesz főpolgármester-jelölti vita. Vagyis Karácsony Gergely, korábbi jelzésével szemben, ki fog állni vitára Vitézy Dáviddal. Reményeik szerint erre minél hamarabb sor kerül – fűzte hozzá.

Továbbá azt gondolják – folytatta –, hogy senkinek a bizalmára nem érdemes Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje, mert semmilyen programot nem kínál a budapestiek számára.

"Láttuk, hogy kiállt a Citadella elé, elmondta Gyurcsány Ferenc nevét különböző variációkban, majd csinált két, Megafon stílusú videót Karácsony Gergelyről" – fogalmazott.

Az LMP ezzel szemben programot kínál a budapestiek számára, ebben szerepel a BKV-őrség felállítása, a fiatalok számára az éjszakai metró elindítása, és az, hogy több figyelmet fordítanak Budapest azon, nem turistaközpontnak számító részeire, ahol a fővárosiak kétharmada él – mondta a párt társelnöke.

Ungár Péter közölte: azon dolgoznak, hogy miként lehet Budapest jobb város, ennek érdekében közös listát állítanak főpolgármester-jelöltjük, Vitézy Dávid civil egyesületével.

Forrás: MTI

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pusztai
régen komàltam petyát, de több hónapja eszement önlejarató kampanyt folytat.

az évi közp3nz ezer milliardokba kerülő fidesz ámokfutó politikai kampanyüzemmód az tünt fel neki??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szaboria1
@Pusztai: Én nekem is bejött az Ungár, de aztán egyre jobban kiderült ez az LMP- kedés csak színjáték.
Pusztai
@szaboria1: Ugye-ugye? !! o))
Valami törés történt kb azóta mióta kiderült a geczi hozzájuk jár fürdeni.
Aki Én
@KisTehen: @Géza: @Maccska: @Gaz: szerintetek a fidesz kinek a milliárdjaiból kampányol??
Az miért nem zavar agyhalottak?
Feller_Peti
CSAK A MI HAZÁNK!

Hazaárulók nem kellenek!
Gyurcsány TAKARODJ!
Bűnbak
@Nyírfa: Okos meglátás! Menj el politikusnak! Persze, aki korpa közé keveredik...
kakukkmadár
Ungár a milliárdos fideszes mamival, és még ehhez Vitézy lázálmai -- minden másra meg ott van a Mastercard:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.