Meglepő dolgokat hoztak felszínre a Visegrádon évek óta tartó ásatások. Ilyen leletekre korábban még sosem volt példa Magyarországon.
Fotó: Facebook/Visegrád Reneszánsza
Jelenleg is zajlik Visegrád történetének legnagyobb szabású régészeti feltárása. Idén egy teniszpálya alatt bukkantak rá egy ferences kolostor templomának romjaira, ahol szenzációnak számító leletet, az itáliai reneszánsz időszakából származó, faragott márványtöredékeket találtak – közölte az Index.
A 2021-ben indult ásatások során előkerült már egy 700 éves, aranyozott ruhakapocs pár amely minden bizonnyal I. Károly Róbert hitvesének, Piaszt Erzsébet királynénak a tulajdona lehetett. Most viszont a királyi palota szomszédságában fekvő teniszpálya alatt bukkantak egy Zsigmond király által alapított ferences kolostor templomának romjaira. A beomlott bordák alatt összetört sírkőlapokra, ablaktöredékekre, valamint
három meggyilkolt ember csontvázára bukkantak.
A maradványok nem az oda eltemetett szerzetesekéi voltak, hanem már a kolostor pusztulása során kerülhettek oda. Az antropológusok megállapították, hogy két férfiról és egy nőről van szó, akik 20-25 év körüliek voltak és erőszakos halált haltak – ismertette a lap.
csak ennyi
barátilag
J.L.