Jellemtelen vesztesnek nevezte Menczer Tamás Magyar Pétert. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a politikus nemcsak a feleségét, de a fiát is elvesztette. Magyar Péter erre úgy reagált: szálljon le a fiairól. Ő is tudna mit mesélni a magánéletükről.

Nem csillapodott a feszültség az európai parlamenti és önkormányzati választás után sem Menczer Tamás és Magyar Péter között. A Fidesz kommunikációs igazgatója több sajtóorgánumnak is nyilatkozott, amelyről egy videót is posztolt a Facebook-oldalán – szúrta ki az index.hu.

„Magyar Péter soha nem lesz nagy vezető és soha nem lesz miniszterelnök. Ő mindig az az ember marad, aki lehallgatta a feleségét azért, hogy ebből politikai tőkét kovácsoljon. Magyar elvesztette a fiát, ő egy jellemtelen vesztes, mindig az is marad”

– szögezte le Menczer Tamás.

Menczer Tamás: Magyar Péter egy jellemtelen vesztes – Magyar: neki is lenne mit kiteregetnie Menczer magánéletéről

Menczer Tamás Magyar Péterről beszélt az EP-választás után/Fotó: MTI/Kovács Attila

Szerinte a Tisza Párt alelnöke egy újbaloldali politikus, aki mostantól elszámoltatható lett. Úgy véli, Magyar Péter nemcsak a szavazóit, hanem a hazáját is elárulja majd.

Magyar Péter egy hozzászólásban reagált a Fidesz kommunikációs igazgatójának bejegyzése alatt.

„Tamás, tőlem azt hazudozol, amit akarsz, de a gyerekeimről szállj le. Én soha nem beszélek a magánéletetekről, pedig lenne mit”

- írta Magyar.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Ne legyen szégyenlős senki! Itt az idő egy tisztítótűznek!
Mocskos maffiózók fossatok!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fergeteg
ELVTÁRSAK ? Akkor most hová lett a szociálisan érzékeny baloldaliság?
Elvesztetek? Hééé kommunisták! Héééé Szocialisták hhhhééééé hová bújtatok???
izéke
@fergeteg: anyád bújtatja őket a szoknyája alatt,ott keresd őket :))))))
rücsü41
Tamás!Te fordítva ülsz a lovon, és nem veszed észre, hogy az az irány amerre Te és pártod halad az rossz irány , szólni kellene a fiúknak, hogy a felszólítás is az volt "A kőszívű ember fiai "-ban hogy"Nyergelj , Fordulj!Érted Tamás fordulj!Egy olyan emberre aki pénz nélkül két -három hónap alatt olyan pártot tud mozgósítanai amely közel került a sok milliárddal kitömött és a Tiszához képet vén, öreg párthoz, a FIDESZ-hez és annyi képviselőt küld majdnem az EU-ba mint a FIDESZ , az nem vesztes, hanem a választás legnagyobb nyertese!Ébredj már fel, ha eddig aludtál , mert az álomtitkárságod veszélybe kerülhet, s azután megint rúghatod a labdát!
Nyírfa
Magyar mint újbaloldali...és nem szakad rá az ég sem az ostobasága, sem az erkölcstelensége, sem a piti kis bekiabálásai miatt. Jó, ha az ég nem, akkor szakad rá más, például a népharag, és abban sem lesz köszönet.
S ha már hazaárulás, Menczer Tamás, te és a fideszed ebben élen jár. És ezt megjegyeztük!
simmering73
@Horizont: Figyelmedbe ajánlom:
A HVG beszámolója szerint a sajtótájékoztató legérdekesebb része az, hogy Magyar már előre bejelentette, hogy „néha kritikusak is lesznek, hiszen vannak nagyon érzékeny témák is Magyarországgal kapcsolatban az Európai Parlamentben”. Arról, hogy mi ezek a kritikus kérdések, Magyar azt mondta, hogy a szankciós pénzek és a 7. cikkely szerinti eljárás.

Mindkettő a jogállamisággal függ össze, ami azt jelenti, hogy Magyar le akarja vetetni az Európai Parlament napirendjéről az Orbán-rendszerrel szembeni jogállami kifogásokat, meg akarja szüntetni a jogállamiság miatt indult 7. cikkel szerinti eljárást, és fel akarja oldatni a jogállamiság sérelme (hiánya) miatt visszatartott uniós pénzeket.

Erre szavazott 1,3 millió ember, 80 százalékban baloldaliak és liberálisok. Magyar ehhez akarja felhasználni a néppárti tagságot, hogy az EP legangyobb pártja szavazza le ezeket a szankciókat és eljárásokat, az Orbán-rendszerről kerüljön le a jogállamisággal kapcsolatos „bélyeg”. Magyar Péter ezzel megmenti és megszilárdítja az Orbán-rendszert.
nepszava.us/magyar-megerositette-hogy-blokkolna-az-orban-elleni-szankciokat-es-a-7-cikkelyes-eljarast/
Horizont
@simmering73: Én még nem hallottam hogy ilyeneket mondott volna, pedig napi szinten végig kísérem. Azt mondta, hogy a pénzeket szeretné hazahozni de nem orbánnak és nem is orbán alatt.
Ez az Amerikai Népszava rosszabb mint a Megafon már bocs.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.