Meglepő vereséget mértek a Fideszre a tóparti településeken – olyan polgármestereket váltottak le a választáskor, akik hosszú ideje vezették az adott várost vagy falut.

Nem kevés balatoni településen veszítette el a polgármester-választást a Fidesz-KDNP, ráadásul olyan helyeken, amelyeknél igen sok éve kormánypárti politikus ült a székben – adta hírül a 24.hu.

Más településeken pedig, ahol ugyan megmaradt a polgármester, elveszítette a többséget a képviselő-testületben, ezért nem könnyű évek állhatnak előtte. Ilyen Balatonboglár és Balatonföldvár például.

Kiemelkedő Keszthely is, ahol az ellenzéknek 18 éve nem sikerült felülkerekednie, ám most Tóth Gergely a Vártak színeiben több mint 1000 szavazattal kapott többet Manninger Jenő polgármesternél.

„Nem vagyok bosszúálló, de....” – Csúnyán kikapott a Fidesz a Balaton-parti településeken

Keszthelyen is leváltották a Fideszes városatyát – Fotó: Facebook.com/manningerjeno

Manningert már csak azért is lepte meg az eredmény, mert egy márciusi felmérés szerint 50 százalék felett volt a városban a Fidesz támogatottsága – és az övé is – írta a 24.hu.

Tóth Gergely azt nyilatkozta: a sikerük egyik titka az volt véleménye szerint, hogy a szavazók nem azt vették figyelembe, ki jobb- és ki baloldali, hanem, hogy ki és mi szolgálja jobban a keszthelyiek érdekét.

Az új polgármester azt is elmondta: ő nem bosszúálló alkat, nem fogja „elverni a port” a Fideszen. Ugyanakkor, ami például a Reischl Sörházat és a többi korrupciógyanús beruházást illeti – melyek esetében Keszthelyt milliárdos veszteség érte – segíteni fogja a hatóságok munkáját, ha szükséges lesz – tudatta a 24.hu.

A politikus, aki mint mondta, figyeli Magyar Péter tevékenységét, megjegyezte:

„A Tisza egyelőre nem folyik a Dunántúlon. Itt a Balaton áradt meg, nem a Tisza”

– írta a 24.hu.

Forrás: https://24.hu/belfold/2024/06/14/onkormanyzati-valasztas-2024-fidesz-ellenzek-balaton/

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Géza
Kezdi a sötétség beteríteni a Balatont!
CsipkeRózsa
Nem csodálom, hiszen Orbán-Mészáros már a Balaton melletti területek javát elvette.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.